Belföld

Koponyát találtunk a Marson

Érdekes formára bukkantunk a vörös bolygó felszínén; nem állítjuk, hogy földönkívüliek nyomára leltünk, de a domborzat nagyon érdekes formát rajzol ki.

A Google Earth jóvoltából már a Mars felszínét is bárki vizsgálhatja unalmas perceiben, mi is ezt tettük, s egy nagyon érdekes formát találtunk. Joggal érhet bennünket az a vád, hogy csak bebeszéltük magunknak a vonalak, árnyékok és formák kompozícióját, de ha jól megnézzük a felszínt, fura koponyaszerű alakzat rajzolódik ki elfogult szemeink előtt.

A formát teljesen véletlenül találtuk az egyik magányos virtuális marsi „sétánk” alkalmával, nagyjából pont a bolygó képzeletbeli egyenlítőjének vonalában.

A közelben több érdekes vonal, völgynek tűnő képződmény is látható. A koponya feltehetően más fényviszonyoknál nem vehető ki, és azt sem tudhatjuk, létezik-e még. A fotó ugyanis 2009-ben készült, lehetséges, hogy azóta változott a felszín.

Az alakzat egyébként kísértetiesen hasonlít azokra a nyújtott koponyákra, melyeket Peruban találtak a tudósok, s melyeket egy ősi kultúra jellegzetességének tekintenek. Egyesek azt mondják, hogy a hosszúkás koponyacsont földönkívüli lényeké, mások úgy vélik, hogy az újszülöttek fejét szándékosan deformálták így az emberek különböző módszerekkel, így alakult ki a koponya különleges alakja.

A fura domborzatot itt találtuk: 16°35’32.05″É, 121° 9’59.83″Ny. Ezek a koordináták a Google Earth Mars-modelljére érvényesek. Az égitestet a felső ikonsorban tudjuk kiválasztani a Szaturnusz-piktogrammal.

Természetesen nem állítjuk, hogy ez az ufók lenyomata, csupán érdekességként osztottuk meg önökkel ezt a Nobel-díjat nyilván nem érdemlő felfedezésünket. Ön talált már érdekes formákat, alakzatokat a Hold és a Mars felszínén? Küldje el nekünk Facebook-oldalunkon!

Idegen építmény a Holdon?

Legutóbb arról számoltunk be, hogy egy megszállott blogger mesterséges építménynek tűnő objektumokra lelt a Holdon. Erről szóló korábbi cikkünket itt találja!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik