Belföld

Bayer tényleg akasztást javasol

A Magyar Hírlap álláspontja visszaidézi, miként forgatta ki a baloldal Kövér László köteles beszédét. Gyurcsány Ferencet ezért lemocskozza Bayer Zsolt. Szerinte a volt kormányfőt már csak ezért régen el kellett volna örökre takarítani a politika és a nyilvánosság tereiből. „Ehhez képest a baloldal ismét megváltóként tekint rá, s ő ismét miniszterelnöki ambíciókat dédelget magában…”


Fotó: MTI / Kallos Bea

Bayer innen fordul rá a szocialisták kongresszusára, „amelyen egy valamikori munkásőr állat belesüvöltötte Mesterházy ostoba, túlmozgásos beszédébe, hogy „kötelet!” Mármint hogy kötelet nekünk. Mesterházy pedig, megmámorosodva a tömeg hangulatától, úgy folytatta a beszédét, hogy beleszőtte az egykor volt munkásőr állat óhaját, és megerősítette azt”.

Mindebből a publicista azt szűri le, hogy a mostani magyar baloldal Kun Béla, Lukács György, Szamuely Tibor, illetve a ’45 utáni ávósok, és az ’56 utáni gyilkosok méltó örököse. „S mert békés volt a rendszerváltás, hát egy valamikori munkásőr bele tudja süvíteni a Mesterházy alakú pillanatnyi űrbe, hogy kötelet nekik. A Mesterházy alakú űr pedig megelevenedik az ismerős hangtól, és boldogan felkapja a szót. Aztán – mert gyáva, mint az összes elvtársa – az egészet letagadja”.

A Fidesz-alapító publicista szerint azért maradt velünk a „kötelet nekik” üvöltés, a munkásőr, Lenin-fiú meg ávós mentalitás, mert ők huszonöt éve – sajnos – futni hagyták az elvtársakat, akiket az üvöltés nem zavar. „A máskor oly kényes „demokratikus sokaság” – pfúj, micsoda blaszfémia! – most befogja a pofáját, és vagy illedelmesen félrenéz, vagy együtt hazudozik a gyáva vezérével”.

Bayer szerint már mindegy. „Most már marad a harc. Tényleg ez a harc lesz a végső. Ha most veszítenek, akkor örökre eltakarodnak. Szépen, sorba állva eltűnnek a semmiben. Ennyi csak a tét. A tét az a kötél. Amit ezek mindig megúsztak, nekünk viszont fonják, száz éve immár. A Lenin-fiúk, az ávósok, a munkásőrök, a pártfunkcik, a gyurcsányok meg a mesterházyk”.

A publicista szerint a baloldaliak tényleg akasztani akarnak. „Nem kell kiforgatni a mondandójukat, és nem kell hozzá rossz szándék. Csak figyelem kell, és óvatosság, és megfelelő mennyiségű harag. Hogy eltakarítsuk végre az összeset. A köteleikkel együtt. Vigyék, és akasszák fel egymást újra. Annak nincs semmi akadálya” – zárul az álláspont.

Az tény, hogy valaki kötelet ajánlott Mészáros Lőrincnek, az MSZP nagygyűlésén, de Mesterházy Attila azt állítja, ő nem arra a bekiabálásra helyeselt, hanem arra, amelyik börtönt ajánlott. Ő csak ezt a kiabálást hallotta. A jobboldali sajtó úgy értékelte: az akasztással értett egyet, bár a pártelnök utalt arra, hogy az elszámoltatásnak csak a jogállami útja járható.

Gyurcsány méregkeverőzik

Szabó Tímea az első sorban ült, pár lépésre a szónoktól. Onnan egyértelműen börtönt lehetett hallani. Mellette ült Bajnai Gordon, aki szintén börtönt hallott. Gyurcsány Ferenc szemben ült, ő úgy látja: a szocialisták elnöke egyértelművé tette, hogy a politikai típusú elszámoltatás a választók dolga, utána a független igazságszolgáltatásnak kell tennie a dolgát – függetlenül attól, hogy ki kicsoda. Miniszterelnök, miniszter, miniszterelnök barátja. Ebben szerintem teljesen pontos, amit Attila fogalmaz. „Aki ezt félre akarja érteni vagy magyarázni, az rossz szándékú méregkeverő”– tette hozzá Gyurcsány. (Tőle mindez egyébként azért fura, mert Bayer azt pontosan idézi, hogy a volt kormányfő Debreczeni József könyvében, már elismerte, ők csinálták meg a Kövér-féle „»köteles akciót is«. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az – egy kis rossz szándékkal – ellene fordítható.” – a szerk.) Fodor Gábor szerint voltak bekiabálások, az inkriminált beszólást ő nem hallotta, de kizártnak tartja, hogy Mesterházy egy kötél bekiabálásra reagált volna úgy, ahogy reagált”.

„Majdnem minden részlet igaz, kivéve azt, hogy kötelet, mert nem ezt ordibálták be, hanem azt, hogy börtönt”- reagált Mesterházy Attila az ATV Szabad szemmel című műsorában már vasárnap. Hétfőn a Facebook-oldalára azt írta: Még mielőtt tovább terjedne ez a nyilvánvaló hülyeség: nem kötelet, hanem börtönt ígérek mindazoknak, akikről kiderül majd, hogy ellopták az emberek pénzét. A jobboldali média is az ilyen hírekkel foglalkozzon inkább, mintsem azzal, hogy helyettem dönti el, mit hallottam a bekiabálásból”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik