Belföld

Gyanúsítottként hallgatták ki Meggyes Tamást

Meggyes Tamás (Meggyes Tamás)
Meggyes Tamás (Meggyes Tamás)

A korábbi esztergomi városvezetők életbiztosítási szerződésével kapcsolatban kérdezték ki.

Gyanúsítottként hallgatta ki Meggyes Tamás fideszes országgyűlési képviselőt, Esztergom volt polgármesterét a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn – tájékoztatta Keresztes Imre főügyész közleményben az MTI-t.

Mint írta: a fideszes képviselőt jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt a korábbi esztergomi városvezetők életbiztosítási szerződésével összefüggésben hallgatták ki.  Meggyes Tamás a gyanúsítással szemben panasszal élt, és vallomásában érdemi védekezést terjesztett elő – írta a főügyész.

Háborús helyzet és bolondság

Meggyes Tamás korábban nyilatkozott az ügyről a Hír24-nek, mikor mentelmi jogának felfüggesztéséről szavazott az Országgyűlés. Azt mondta, hogy még 2003-2004 körül kötött életbiztosítást a város rá, az akkori polgármesterre, valamint az alpolgármestereire. A szerződésben az állt, ha meghalnának, a családunk nagyobb összeghez jut. Hogy mekkorához, arra nem emlékszik. Hozzátette, hogy szerinte abban a háborús helyzetben, ami akkor már évek óta sújtotta Esztergomo, indokolt volt az életbiztosítás. Hiszen az a vezető, aki igazán a szívén viseli a közügyeket, ilyen körülmények között belebetegedhet a munkába.

Azt is elárulta, hogy a biztosításuk huszonvalahányezer forint per hó, per fő volt. Ekkor nagyjából ötszázhúszezer forintos fizetés járt a polgármesternek, az alpolgármesterek pedig ennek kilencvenvalahány százalékát kapták. Bolond az a vezető, aki a fizetése öt százalékáért bűncselekményt követne el – összegezte Meggyes.

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.

13,5 millió forintos hátrány

Polt Péter legfőbb ügyész októberben kezdeményezte a korábbi esztergomi polgármester mentelmi jogának felfüggesztését jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt. Az Országgyűlés november 20-án függesztette fel Meggyes Tamás mentelmi jogát. A képviselők erről 298 igen szavazattal, egy nem ellenében, négy tartózkodás mellett döntöttek. Meggyes Tamás nem vett részt az ülésen. Az esztergomi önkormányzat 2003-ban négy évre életbiztosítással vegyes befektetési szerződést kötött Meggyes Tamás polgármester és egy alpolgármester részére. A díjakat az önkormányzat fizette.

A befektetési életbiztosítások kedvezményezettje a szerződésben rögzített határidő elérése esetén eredetileg az önkormányzat volt, ezt azonban 2007-ben a városvezetők kérésére módosították. Így – miközben a megtakarítási időszakot 2010-ig meghosszabbították, és a másik alpolgármesternek is szerződést kötöttek – a kedvezményezettek maguk a politikusok lettek.

A gyanú szerint az önkormányzat vagyoni hátránya 13,5 millió forint volt, ennyit fizetett ki a biztosító az életbiztosításokra 2010-ben: a két alpolgármesternek a magánszámlájára, a polgármester esetében azonban – tévesen – az önkormányzat számlájára. Később a két alpolgármester a díjakat befizette az önkormányzatnak.

Az ügyészi indítvány szerint az elkövetéskor hatályos jogszabályok alapján a polgármesternek és az alpolgármesternek jövedelmet, vagyoni juttatást csak a képviselő-testület biztosíthatott. Meggyes Tamás tehát hatáskörét túllépve döntött a szerződések meghosszabbításáról, a kedvezményezettek személyének megváltoztatásáról és kötött szerződést az alpolgármester javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik