Belföld

Félnek az ukránok, nem mernek hazamenni

Ukrajna (Ukrajna)
Ukrajna (Ukrajna)

Szimpátiatüntetést szerveztek a fővárosi Blaha Lujza térre az ukrán rendőri brutalitás ellen, egy itt tanuló ukrán fiatal pedig elmondta, mit szeretnének elérni.

A Facebookon úgy hirdették meg az eseményt, hogy „szolidaritási demonstráció az ukrán rendőri brutalitás ellen”. Vártak mindenkit, mert „Ukrajnának szüksége van a támogatásra.”

Nagyjából százan gyűltek össze a térre, szinte csak fiatalok. A demonstráció során az ott lévők képbe kerülhettek az ukrán eseményekkel. Hallhattuk követeléseiket is, elsősorban a harcok beszüntetését akarják. A Hír24-nek sikerült beszélnie egy Magyarországon tanuló ukrán fiatallal is.

Fotó: Hír24

„Egy szóban is össze tudom foglalni, mit akarunk. Európaiságot” – kezdte az itt nemzetközi tanulmányokat hallgató fiatal. Arra a kérdésünkre, hogy mikor volt otthon, elmondta, Kijev nem a legbiztonságosabb város jelenleg, szülei sem akarják, hogy hazalátogasson. „Ők is féltenek, én is félek talán egy kicsit” – vallja be, de nem feszegetem tovább a kérdést.

Közben a betonon megakad a szemem néhány firkán. „Kötszert!” „Orvosi csomagokat!” „Tartós élelmiszert!” Ilyen és ehhez hasonló követeléseket írtak az aszfaltra a tüntetők, ezekre van a legnagyobb szükség most Ukrajnában.

„Van egy olyan érzésem, hogy hamarosan befejeződnek a zavargások, de azt nem tudom megmondani, hogy utána mi lesz, csak remélni tudom, hogy jobb” – zárja ukrán beszélgetőpartnerem.

Nincs tüntetés ellentüntetők nélkül, bár itt csak eggyel találkoztam, egy hosszú évek alatt megsavanyodott bácsi azon háborodott fel, hogy bezzeg ’56-ban senki nem segített neki, most – visszaadva a kölcsönt – nekünk is magukra kellene hagyni az ukránokat. De ez csak az ő véleménye, jött egy hetes busz és felszállt rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik