Belföld

Mentő vitte el az MSZP-s showhmant

Lukács Zoltán, parlament (parlament)
Lukács Zoltán, parlament (parlament)

Lukács Zoltán, a szocialisták frakcióvezető-helyettese már a nagygyűlés előtt elesett – írta az Index.

A portál úgy tudja, az Összefogás kampánynyitójának első blokkját végigvezénylő és viccelő Lukács Zoltánt mentő vitte el a Sportarénából. Az ellenzéki politikus a kampánynyitó előtt három lépcsőfokot esett a lépcsőn, mégis vállalta, hogy végigcsinálja a rendezvényt.

A közvetítésen a balesetből semmi sem látszott, az ellenzéki politikus poénkodott, egyebek mellett arra buzdította a fideszeseket, hogy kössenek vörös nyakkendőt, és énekeljék a szovjet himnuszt.

Lukács Zoltán a rendezvényen azt mondta, az Orbán-kormány fél az elszámoltatástól. “Van mitől tartaniuk” – hangoztatta, majd hozzátette: az összefogásnak köszönhetően újra nyílt a verseny, van remény az “Orbán-rendszer” legyőzésére. A közönséget „bemelegítő” politikus Orbán Viktor udvari bolondjainak nevezte azokat a jobboldali értelmiségieket, akik nyílt levélben kérték fel Mesterházy Attilát, hogy vegye le Gyurcsányt a közös listáról. .

Ahogy feladata véget ért, egy mentő vitte el, hogy megröntgenezzék a lábát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik