Belföld

Az új feladatokban is helytálltak

A Bocskai-dandár Afganisztánból hazatért katonáit köszöntötték a Zrínyi Miklós Laktanyában.

A Magyar Honvédség Műveleti Tanácsadó Csoportjának Afganisztánból decemberben hazatért katonáit köszöntötték szerda délelőtt a Zrínyi-laktanya alakuló terén.

Forrás: Vásárhely24/Frankó Máté

A Bocskai-lövészdandár vásárhelyi katonáira épülő egység az afgán határőrök, valamint a helyi nemzeti hadsereg szakmai képzésében, illetve a nemzetközi erőkkel való összekötés folyamatos biztosításában vett részt a közép-ázsiai országban.

Forrás: Vásárhely24/Frankó Máté

A visszafogadó ünnepségen ott volt Fucsku Sándor vezérőrnagy, a honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnoka is. A tábornok beszédében dicséretben részesítette a misszió katonáit. Mint mondta, az alakulat tagjai egy, a korábbiaktól eltérő feladatban vettek részt, ugyanakkor magas szakmai tudásukat bizonyítva, sikeresen helytálltak. A külszolgálatról hazatért katonák mellett köszönetet mondott az őket hazaváró családoknak, a dandárnak, valamint a katonáit támogató városnak is.

Forrás: Vásárhely24/Frankó Máté

Az ünnepség végén Fucsku Sándor vezérőrnagy kitüntetéseket és emléklapokat adott át kontingens több tagjának, köztük Molnár Zsolt ezredesnek, a műveleti csoport parancsnokának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik