Belföld

Hétvégén már havazhat

Szombaton hószállingózás, jövő hét elején pedig havazás válthatja fel a eddigi enyhe telet, de nagyon hideg nem lesz.

Kedden alapjában véve borult lesz fölöttünk az ég, többfelé számíthatunk esőre, záporokra. A Dunántúlon többfelé megerősödik az északira, északnyugatira forduló szél. Pár fokkal már csökkennek a maximumok, délután 6 és 11°C között alakul a hőmérséklet.

Szerdán még főként a Dunától keletre fordulhat elő kisebb eső, a hegyekben helyenként havas eső, gyenge havazás, miközben a Dunántúlon már felszakadozhat a felhőzet. Errefelé és északkeleten szeles lesz az idő. Lehűlés kezdődik, 3 és 8°C között alakul a csúcshőmérséklet.

Csütörtökön is a felhőké lesz a főszerep, de csak néhol alakulhat ki kisebb vegyes halmazállapotú csapadék. Délután már több helyen 5°C alatt marad a hőmérséklet. Péntektől további lehűlésre készülhetünk, így a hétvégére igazi télies hőmérsékletű idő köszönthet be, több helyen napközben is 0°C alatti csúcshőmérsékletekkel. A lehűlést kísérő csapadék mennyisége és halmazállapota most még meglehetősen bizonytalan.

A hét vége felé haladva folyamatosan csökken a nappali hőmérséklet, hajnalban és éjszaka már fagyni fog. Péntektől nedves léghullámok érkeznek a Kisalföldfölé, melynek hatására havazás, hószállingózás is kialakulhat. A leghidegebb az eddigi előrejelzések alapján hétfőn hajnalban lesz, ekkor mínusz 8 fokot mutatnak majd a hőmérők – írja az Időkép.hu előrejelzése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik