Belföld

6,5 milliárdért térképezik fel Magyarországot

térkép (térkép)
térkép (térkép)

2010-ben még 5 milliárdot szántak Magyarország térképészeti felmérésére, mára az ár 6,5 milliárdra nőtt. A pénzt a versenyeztetés mellőzésével a Debreceni Egyetem kaphatja. Innen tiltották ki a médiát, amikor Bokros Lajos előadást tartott.

A Debreceni Egyetem 6,5 milliárd forintért készítené el Magyarország digitális térképészeti adatbázisát. A projektet nemzetbiztonsági okokra hivatkozva mentesítették a közbeszerzési eljárás alól. A 6,5 milliárdból mindössze 150 millió forint lenne a légi fotózás költsége, a többi az egyetem fejlesztéseire kell – írja a napi.hu.

A döntést az Országgyűlés honvédelmi bizottsága hozta meg, a kormánypárti képviselők támogatásával, egy rövid vita után. A 6,5 milliárd forintos projektből csak a légi távérzékelési technológia beszerzése nettó 1,9 milliárd forintba, az épületberuházás 670 millió forintba kerülne. A határozat szerint a repülési tevékenységért 150 milliót fizetnének, míg az IT-fejlesztésekre 550 millió forintot költenének.

Érdekesség, hogy egy hasonló projektet 2010-ben még lefújt a kormány. Ez a projekt 5 milliárd forintba került volna, cserébe pedig a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz tartozó Földmérési és Távérzékelési Intézet az új nemzeti vagyonnyilvántartáshoz készített volna az ország egy részéről (70 ezer négyzetkilométerről) légi felvételeket.

Az akkori számítások szerint is a légi fotózás potom 160 millió forintba került volna – a pénzt ott is a kapcsolódó beszerzések vitték volna, ha azt nem fújja le akkor a kormány – számol be a lap.

A Debreceni Egyetem legutóbb azzal került be a lapokba, hogy kitiltották a sajtót Bokros Lajos előadásáról. Bár az egyetemvezetés és a szervezők megállapodtak abban, hogy az európai parlamenti képviselő előadása a sajtó számára nyilvános, az egyetem rektora az utolsó pillanatban kitiltotta a médiát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik