Belföld

Csak el ne szálljon Orbán!

Ikrek - A tanulás éve. Izing Klára asztrológus 2014-es előrejelzéséből minden kiderül.

Orbán Viktor kormányfőnek (1963. május 31.) áprilisban nem lesz nyugta. Az Ikrek jegyében született politikus a munkájában rendkívüli sikerekre számíthat. A választások időpontja, április 6-a, közömbösnek mondható a kormányfő számára (kedvező napjai: április 5, 20, 27, 30), de még az is előadódhat, hogy „előléptetik”, vagy felettese tesz meg mindent azért, hogy munkahelyén megbecsüljék, és ezt anyagiakban is kifejezzék. Ez a politikára nagyon nehezen értelmezhető, főleg annak tükrében, hogy a párt- és miniszterelnök „keresve sem találhatna jobb időpontot a váltásra, ha úgy gondolja, hogy más területen szeretné kamatoztatni tudását”.


Fotó: Kummer János

A kampány előtt ugyanakkor nagyon jó hír lehet Orbán Viktor számára, hogy „fellépése, mások előtti szereplése is nagyon jól sikerül…”. Izing Klára könyve szerint az Ikrek jegyében született a tágabb értelemben vett ismeretségi körben is hallatlan népszerűségnek örvend – csak arra vigyázzon, hogy el ne „szálljon”!

Az igazi Ikrek-szülött erős vonzalmat érez a misztikus, spirituális, pszichológiai vagy vallással kapcsolatos témák iránt, és ez segítségére lehet abban, “hogy igazán jó emberismeretére hallgatva elkerülje az újabb csalódásokat, veszteségeket”. Ne hagyja ki a művészetekkel kapcsolatos programokat, amelyek óriási élményt jelentenek – olvasható a könyvben.

A 2014-es év egyébként a Szaturnusz uralkodásának jegyében telik. Izing Klára arra figyelmeztet, hogy idén az Ikrek jegyűnek több újdonságot kell megtanulnia, mert olyan új élethelyzetbe kerül, amelyben nincs tapasztalata, és óvakodnia kell attól, aki már foglalt  és elkötelezte magát.

Izing Klára: 2014, A Szaturnusz éve című könyvéből bárki megtudhatja, mire számíthat idén: párkapcsolataiban, pénzügyeiben, munkahelyén.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik