Belföld

Hattyú-díj Vácon

Ma este a művelődési központ nyugdíjba vonult vezetője veheti át a Váci Értelmiségi Klub elismerését.

A tizenhat esztendeje alapított klub minden esztendő januárjában kiosztja a saját alapítású, oklevélből és hattyúkkal díszített tortából álló elismerését, ennek neve Hattyú-díj – ismerteti a hátteret a vaconline.hu. Az erkölcsi díj névadója a váci polgármesteri hivatal melletti Eszterházy utcában működött étteremről kapta nevét, hiszen hosszú éveken keresztül ez a hely adott otthont a csoport összejöveteleinek. Az étterem ugyan már megszűnt, de a civil szervezet folytatja tevékenységét és a klubtagok javaslatai alapján 2014-ben is átadják a Hattyú-díjat 2014. január 16-án, csütörtökön este.

A művközpont már kapott, most vezetőjét ismerik el

Az idei közösségi díjazott a 2013-ban fennállásának ötvenedik évfordulóját ünneplő DDC Kft., míg az egyéni díjazott 2014-ben Iványi Károlyné, a Madách Imre Művelődési Központ tavaly év végén nyugdíjba vonult igazgatója. A kulturális intézmény kollektívájának tevékenységét 2006-ban ismerte el a klub Hattyú-díjjal. A Művelődési Központ ugyanis abban az évben volt harminc éves.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik