Belföld

Év Példaképe: A Csongrád megyei jelöltek támogatására buzdít Botka

A szegedi polgármester arra buzdít saját Facebook-oldalán, hogy lehetőség szerint a megye lakói szavazatukkal támogassák az Év Példaképe választáson Zsiga Renátát, Letoha Tamást és Losonczi Áront.

Botka László a következőket írja bejegyzésében: “Mindig is vallottam: ember és ember között csak a teljesítmény, a szorgalom, a minőség tehet különbséget. Egy közösségnek – városnak, megyének – pedig nemcsak joga, de egyenesen szép kötelessége, hogy büszke legyen sikeres, kiváló tagjaira.
Zsiga Renáta, Letoha Tamás és Losonczi Áron már bizonyított.”

Szavazni a példakép.hu oldalon lehet. Ötven jelölt közül válaszják majd ki a legjobbat a közönség voksai. Egy szavazó három jelöltet támogathat.

A Példakép Pályázaton olyan 40 év alatti fiatal vállalkozók vehettek részt, akik vállalkozásukkal, életútjukkal pozitív példát mutatnak a társadalomnak és a fiatal generációnak.

A 417 pályázó közül 12 tagú szakmai zsűri választotta ki azt az 50 fiatal vállalkozót, akikre január közepéig szavazni lehet. A legtöbb szavazatot kapott vállalkozó viheti haza az Év Példaképe Díjat, amelyet a januárban megrendezésre kerülő gálaesten adnak át a szervezők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik