Belföld

A kedvünkért bújt kovácsjelmezbe Orbán Viktor

Ebben biztosak vagyunk, mert ezzel újra munkát adott a mémgyárnak, a munkahelyteremtés pedig elsődleges célkitűzése volt mindig is a kétharmadnak.

De arra nem gondolt Orbán Viktor, hogy ezek a képek már szinte készen vannak. Annyira tökéletesek, hogy nagyon nem lehet rajtuk dolgozni. Bőrkötényt és széles (nem az a Széles!) karimájú bőrkalapot vesz, majd leül az üllő elé és kalapál. Először azt hittük, ez maga a mém – majdnem.

A kormányfő egyébként Rudolf Schuster volt szlovák államfő nyolcvanadik születésnapján járt, ott próbált szerencsét ebben a szakmában.

Hogy milyen sikerrel, arról álljon itt egy komment:

„Tisztelet a miniszterelnök úrnak. Mi még a járdát is leseperjük, ha tudjuk, hogy erre jár. Drukkolunk és segítünk minden erőnkkel. Az elmúlt 4 évben annyi minden történt – ami szerintünk az országot előbbre viszi -, mint ami az előtte lévő 25 évben sem. Addig üssük a vasat, amíg meleg! Mi már a színéből tudjuk hány fokos a vas, mikor formálható a legjobban.”

A maga nemében azonban az összes hozzászólás nagyszerű, érdemes azokat is böngészni.

De biztos, hogy a volt szlovák államfőnél járt Orbán? Nem lehet, hogy már Oroszországban is így mutatkozott?

Kép: repavalleszurtnyul tumblr

Vagy útközben beugrott az üveghegyen is túlra, ahol szembejött vele Bádogember, aki kiköpött Semjén Zsolt,az oroszlán, aki egy kicsit Kuncze, meg Dorothy, aki viszont nem Dúró Dóra, csak névrokonok, Orbán meg beugrot a madárijesztő helyére. De hol van Toto kutya?

Először még csak konstatálta a megdöbbentő hasonlóságot
Kép: vakkomondor tumblr

Majd be is állt közéjük
Kép: repavalleszurtnyul tumblr

Mondjuk ezzel a szereléssel Középföldén is helytállna a magyar miniszterelnök, vagy bármilyen középkori jelentben. Semmi kétség, jön a farsang.

Kép: ratsplayedmaracas tumblr

Kép: zeroz3ro tumblr

Egy kedves gyermekverssel búcsúzunk, nem tudjuk, hallották-e már. A kis kovács (nem a Kovács Pistike) már biztosan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik