Én még nem találkoztam olyan szegedivel, aki azt merte volna mondani: “Nem, én még nem sétáltam el a Kiss Dávid palota mellett, nyári, forró napsütésben soha nem húzódtam az árnyékába, hideg eső elől nem menekültem a Kígyó patikába…” Talán ezért nem hallani ezt, mert ilyen “szögedi polgár” nincs is, immár több, mint 140 év óta.
Két év sem kellett a felépítéséhez
Ugyanis Szeged egyik leghíresebb és legnagyobb, eklektikus stílusban épült palotáját 1872-ben adták át. Tehát még a nagy árvíz előtt a város egyik olyan ékessége lett, amely meghatározta Szeged későbbi arculatát is. A palota históriája 1870-ben kezdődött, amikor Szeged városa úgy döntött, átformálja, pontosabban megkurtítja a hatalmas Széchenyi teret, ami akkor még magába foglalta a mai Klauzál teret is. Ezért telkeket kínáltak fel eladásra, ám csupán Kiss Dávid, egy tehetős kereskedő látott fantáziát az építkezésben, és mind a két telket ő vette meg az árverésen.Természetesen a szegediek nagyon kíváncsiak voltak, miféle ház épül majd a város központjában. A korabeli sajtó pedig ki is elégítette ezt a kíváncsiságot, amikor egy évvel később közzétette a Szegedi Napló, hogy egy egész háztömbnyi (akkori viszonyok között igencsak monumentális), két emelet magas építményre költi pénzét az új tulajdonos.
Harminc bolt, 18 lakás
Az is gyorsan kiderült, hogy az épület földszintjén harminc boltot nyitnak meg, míg az emeleteken összesen 18 lakás vár majd gazdára. Körbejárva a Kiss Dávid palotát, a mai szemlélődő el nem tudja képzelni, miért csak ennyit otthont alakítottak ki, és vajon mekkorára méretezték a lakásokat. Nos, a cél egyértelműnek tűnik: csakis a legtehetősebb polgároknak kínáltak itt lakásokat, így aztán még a legkisebb is négy szobás lett, míg volt, aki 1872-ben 7 szobás (no persze közel sem panelházban megszokott méretű szobákra kell gondolni…) lakásba költözött be.
Abba meg inkább ne is gondoljunk bele, milyen árakat kérhettek egy-egy ilyen lakásért. Inkább tisztelegjünk azon munkások emléke előtt, akik Benkő Károly és Kolbenheyer Ferenc pesti építészek tervei alapján, az akkori technikai színvonal mellett oly gyorsan tető alá hozták ez az építményt. Hiszen az engedélyezési terveket 1871 márciusában nyújtották be, míg 1872 őszén már szinte teljesen elkészült a díszes, négy homlokzatú palota, a szegediek nagy ámulatára.
Jelképpé vált a Kígyó…
A Csongrád megye építészeti emlékei című könyvből az is kiderül, hogy “az üzletek október elején nyíltak meg, elsőként Lemle Miklós kalapraktára, Polczner Gyula üvegkereskedése…”. De nyílt itt később biztosító, könyv-, papír- és hangjegykereskedés, és egy olyan üzlet, amit nem is nevezhetünk üzletnek. Egyrészt azért, mert a város lakóinak egészségét szolgáló patika került a Kárász utca és a Klauzál tér sarára, másrészt azért, mert a Kígyó névre keresztelt gyógyszertár mára már sokkal több annál, mint funkciója sejteti – a város egyik szimbóluma lett. A Kígyót 140 ezelőtt Kováts Albert alapította, eredetileg nem a Kiss Dávid palotában nyílt meg, ám hamarosan ide költöztette a tulajdonos. Jómagam még nem láttam olyan régi fotót Szeged Klauzál teréről, amelyen ne szerepelt volna a Kígyó patika, ami teljes pompájában 2003-ban újult meg.
Más, évszázados múlttal rendelkező üzletet hiába is keresnénk a palotában, Kiss Dávid uram épülete a kor ízlésével, tulajdonviszonyaival változott. A legsanyarúbb sors a II. világháború után jött el, amikor évtizedeken át csak toldozták és foltozták az állami tulajdonba került házat. Idősebb szegediek még emlékezhetnek arra az időszakra (1970-es évek második fele), amikor felújítás címszó alatt a Széchenyi téri szakaszon évekig faállványzat óvta a járókelőket a veszélytől, mert bizony könnyen előfordulhatott volna, hogy egy-egy dísz, netán vakolatdarab a gyalogosok fejére zuhan.
Sárga, szürke, sárga
Ez a helyzet végleg a szegedi belváros rekonstrukciója során, a XX. és a XXI. század fordulóján változott meg, amikor megtörtént az immár több mint 30 lakásos épület felújítása, és olyan díszes homlokzatot kapott, amely méltó a palotához. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy a Kiss Dávid – óriási belső udvart is rejtő – házának eredeti színe sárga volt, és először 1889-ben festették át, miként egy akkori újságcikkben fogalmaztak: “tetszetősen szürke színűre”. A festést minden bizonnyal az is indokolta, hogy a palota túlélt egy világra szóló árvizet is.
Azt meg nagyon reméljük, hogy ezt a palotát évszázadok múltával is büszkén mutatják majd a szegediek a városba látogatóknak…
