Belföld

122 millió forintért árulják a Csillag börtön melletti területet

A Mars téren a Csillag börtön melletti 2000 négyzetméteres területet 122 millió forintért árulják, eddig egy érdeklődő volt, de sokalja az árat.

Már másodjára hirdették meg a Mars tér 12. szám alatti, több mint 2000 négyzetméteres önkormányzati tulajdonú területet. A  parkolóként használt ingatlan nyilvános pályázat útján, versenyeztetési eljárás keretében, licitálással történő értékesítéséről hozott döntést a városi közgyűlés, még tavaly áprilisban. A terület eladása úgy merült fel, hogy a Theora Kft. 2012 szeptemberében jelezte, megvásárolná az önkormányzattól a telket. A városi főépítész nem emelt kifogást a telek értékesítése ellen. Tavaly februárban Kőrösi Tibor,  vagyonértékelő, bruttó 122 millió 809 ezer forintra becsülte az ingatlan forgalmi értékét, és az önkormányzat ezt az árat mondta ki a pályázat alapárának.

Dudás Zsolt, a Theora Kft. ügyvezetője, a délmagyar.hu-nak elmondta, hogy továbbra is szándékában áll megvásárolni a telket, de 122 millió forint irreálisan magas ár érte. Úgy vélte, ennyiért senki sem fogja megvenni. Szerinte a reális ár 50 millió forint körül lenne. Ha sikerülne megegyezni az árban, akkor olyan dolgot szeretne építeni, ami érdekelni fogja a szegedieket és a sajtót is, de, hogy pontosan mi lenne az, azt nem árulta el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik