Belföld

Nehéz dolguk van a magyar újságíróknak

Oroszi Babett és Máriás Leonárd - megosztva - kapták a 2013-as év legjobb tényfeltáró írásaiért járó Soma-díjat, a Gőbölyös József Soma Alapítványtól. Ez azért is szép eredmény, mert a közpénzből működő intézmények még mindig nem adnak elég információt a sajtónak.

A Hír24 újságírója, Oroszi Babett az Átlátszó.hu-n arról írt cikksorozatot, hogy az elmúlt években, hogyan tűntek el milliárdok a magyar filmiparban. A HVG újságírója, Máriás Leonárd pedig a hvg.hu-n a Continental-csoport trafikügyeinek járt utána.

Nem könnyű a dolguk az újságíróknak – magyarázta a Hír24-nek a Göbölyös Soma Alapítvány kuratóriumi elnöke. Lőke András szerint: a közpénzből működő intézmények még mindig nem adnak elég információt a sajtónak. Ezzel pedig törvényt sértenek.

„Magyarországon ilyen szempontból mindig rossz volt a helyzet. Mindig nehezen adtak, talán a rendszerváltásnak néhány hónapját kivéve, amikor a hivatalnokok be voltak tojva és egyszerűen kilószámra szórták az újságírók közé a dokumentumokat. Azt a rövid korszakot kivéve még mindig ki kell belőlük imádkozni, kiszivárogtatásokra várni. És igazság szerint olyan dolgokat is bent tartanak, amit törvény szerint ki kéne adni nekik” – magyarázta.

A tényfeltáró díjra összesen 33 pályamű érkezett.

Íme három Hír24-es film Oroszi Babettől:Bejutottunk az épülő felcsúti stadionba, valamint Trafikteszt: több helyen simán kiszolgálják a 18 éven aluliakat is, továbbá Ájulás az utcán – próbára tettük a budapestieket.

És néhány cikk, szintén a Hír24-ről. Az iskolagyümölcs mutyiról ittitt és itt olvashat. A pofátlan prémiumokról, jutalmakról itt és itt. Az érpataki kalapos politikusról, Orosz Mihályról pedig itt.

Gratulálunk!

A cikksorozat egyes részei:

Milliárdos hűtlen kezelés gyanúja – kik fosztották ki a magyar filmipart?

Milliárdos adóssághegy – MMKA-ügyben Hiller István felelőssége is felmerült

MMKA-dosszié: Kálomistáék milliárdját nem vizsgálta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal

“Nagyon jó vagyok” – Kálomista Gábor és az állam pénze

„Magát is most megfojthatnám” – Kálomista Gábor és az állam pénze II.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik