Belföld

Számháború indult a Közgép miatt

közgép (közgép)
közgép (közgép)

Százmilliárdokat nyert el tavaly közbeszerzéseken a Közgép. Van olyan számítás, amely szerint 360, egy másik szerint 430 milliárdos. Annyi biztos, hogy a részvényesek milliárdos összegű osztalékhoz jutottak.

Kapcsolódó cikkek

Elsőként az átlátszó.hu oknyomozó portál számolta ki, hogy szerintük Simicskáék tavaly 431,8 milliárd forintnyi nyertes közbeszerzésben voltak érintettek.  Nem sokkal később az Index is kijött a saját számításával a Közgép közbeszerzési évéről. Eszerint „csupán” 395 milliárd forintnyi győztes közbeszerzésben volt érdekelt a cég 2013-ban. Végül csütörtök reggel a korrupció-kutató portál, a k-monitor is kihozta a saját számait. Ők számoltak a legkisebb közbeszerzési összértéket: 358 és fél milliárd forintot. Ebből is látszik, hogy a Közgép valódi sikerlistájának összeállítása még gyakorlott újságíróknak is komoly fejtörést okoz.

De bármi is a pontos összeg, Simicska Lajos cége annak csak egy részével gazdálkodhatott, mivel a legtöbb győzelmét más cégekkel közösen érte el.

A Hír24 csütörtöki adásának vendége volt Tóth István János, a Corvinus Egyetemen belül működő Korrupciókutató-központ vezetője. A szakembert Bárdos András arról kérdezte, mennyire átlátható a Közgép gazdálkodása.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik