Belföld

Sokaknak rosszul indul az év a Dunaferrnél

dunaferr(2)(960x640).jpg (dunaferr)
dunaferr(2)(960x640).jpg (dunaferr)

Az elbocsátás újabb köre már januárban kezdetét veszi.

Még nem tudni, hogy a leépítések második hulláma pontosan hány embert érint majd, csak annyit,hogy a korábban bejelentett létszám-racionalizálási folyamat megy tovább a leányvállalatoknál és a központi cégnél – tudta meg a Népszabadság Mezőközy Andrástól, a dunaújvárosi acélipari cégcsoport HR-igazgatójától.

Borbély Zoltán, az ISD Dunaferr vasas szakszervezeti és üzemi tanácsi elnöke annyit mondott, hogy az üzemi tanács két szerkezeti átalakításról szóló előterjesztést kapott. A menedzsment alighanem a vállalatcsoport átalakítására hivatkozva újabb leépítéseket jelent majd be – tette hozzá az előzőekhez egy név nélkül nyilatkozó forrás.

Az első körben 158 főt küldtek el. A Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség honlapján található hivatalos értesítő szerint a 158 fő között 23 fizikai dolgozó (többségében szakmunkás) és 135 szellemi foglalkozású munkavállaló (34 vezető, 99 ügyintéző és 2 ügyviteli alkalmazott) szerepel. Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. kiegészítő forrásának köszönhetően fél éven át teljes bérüket, utána pedig annak 80 százalékát kaphatják meg az elbocsátott dunaferres dolgozók – írta az MTI.

Minden augusztus 12-én kezdődött, a cég ugyanis ekkor jelentette be, hogy a korábbi tulajdonosi terveknek megfelelően megkezdik a létszámleépítést az ISD Dunaferr Zrt.-nél.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik