Belföld

Kinyitott a “kacsaúsztató” a Városligetben

Amit többen Városligeti Műjégpályaként ismernek, de rendeltetésszerű használatára ebben a szezonban eddig ritkán nyílt lehetőség.

Ennek a télnek a slágertémája a jégpálya állapota – sajnos. Hiszen már korábban is írtunk róla, hogy gond van a pályával, „a jeget emiatt olyan mély víz borítja, hogy a fékezésektől az is elázik, aki el sem esett. A jegyet ennek ellenére kiadják, minden figyelmeztetés nélkül, így a vendégek csak a pályára kiérve szembesülnek a valósággal” – írtuk akkor. Megkeresésünkre az a válasz érkezett, hogy a szabadtéri pályák egyszerűen nem bírják a szokatlan meleget.

Spórolás

Később azonban olyan hírek is napvilágot láttak, hogy nem feltétlenül és kizárólag az időjárás tehet a vizesedésről és a sok bosszúságról, a 444-nek a pályakivitelező úgy nyilatkozott, hogy ez a pálya nem fog működni. „Ha január 1-én nem megy, akkor nem is fog menni. Fel kell bontani, és újra kell kezdeni” – nyilatkozott.

Fotó: MTI /Kovács Tamás

Ennek pedig az lehet az oka, hogy a 4,7 milliárdos keretből mindössze 500 milliót fordítottak a hűtési rendszer korszerűsítésére, ami irreálisan kevés, ennek körülbelül a kétszereséből lehetett volna jól működő rendszert építeni.

Meleg az most is van

Megírtuk már, hogy a mai nap csúcsmeleggel indult, Vasárnapra virradóra több helyen is megdőlt a napi legmagasabb minimumhőmérsékleti rekord Magyarországon, a Műjégpálya pedig a Facebookon üzent a siklani vágyóknak.

„Az egész éjszakás eső után a pályánk vizes, de kinyitunk. Délelőtt 9.00-13.00 között, hétköznapi jegyárral várunk. A délutáni nyitásról (mivel eső és ismét rekord meleg várható) később döntünk. Figyeljétek oldalunkat” – írják.

Szóval mindenki figyelje az oldalukat és csak utána döntsön.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik