Belföld

Munkába állította a Fidesz a lányokat, asszonyokat

tanar(960x640)(4).jpg (tanár, )
tanar(960x640)(4).jpg (tanár, )

98 ezerrel több nő dolgozik ma, mint az előző kormány utolsó évének hasonló időszakában - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A tárca emlékeztetett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett jelentésére, amely szerint tavaly szeptember-novemberben a 15-64 éves nők közül 1 millió 825 ezren dolgoztak.

Az NGM egyedülállónak nevezte, hogy a női foglalkoztatottak száma négy hónapja folyamatosan 1,8 millió feletti. A bővülés nem csak egy-egy hónap esetében jelentős, az emelkedés a kormányváltás óta folyamatos – hangsúlyozták.

A közleményükben idézték Szalai Piroskát, a nők munkaerő-piaci helyzetéért felelős miniszteri biztost, aki szerint a 2013-as női foglalkoztatási ráta biztosan magasabb lesz a 2012-es 52,1 százaléknál és az 1992-es 52,3 százaléknál is, így “újabb, immár 22 éves csúcsot értünk el a múlt évben”.

Jelezte, hogy a munkahelyvédelmi akció és az adórendszer – benne a családi adókedvezmény és az egykulcsos személyi jövedelemadó – a foglalkoztatás valós és hosszú távon fenntartható bővülését eredményezte a versenyszférában is.

A miniszteri biztos szerint ez a tendencia tovább folytatódik, és az egyik igazán kockázatos csoport, és a kisgyermeket nevelő nők foglalkoztatása is jelentősen növekedni fog, mivel januártól már a gyed mellett dolgozni is lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik