Belföld

Gyurcsányt a konyhából is kiűznék a szocik

bárándy (bárándy)
bárándy (bárándy)

Vacsoracsata a t.házból – a Hír24 ünnepi, gasztropolitikai videósorozata. A mai részben az MSZP-s Bárándy Gergely mézeskalácsot süt, családot mutat és beszól a DK-nak.

Sorozatunk első részében Bajnai Gordon főzött halászlét, miközben rezsizett és orbánozott.

A második részben Vadai Ágnes, a DK színeiben aszalt gyümölcsös pulykamellet mutatott és a baloldali összefogásról beszélt.

Aztán jött a főjobbikos Vona Gábor, aki kuszkuszkészítés közben zsidó étteremról mesélt.

Itt az ideje elővennünk a Magyar Szocialista Pártot! Ahogy a DK vezére, úgy az MSZP elnöke sem vállalta a szakács szerepet, mert Mesterházy Attila “nem szeretne szórakoztató videóban szerepelni”. Bárándy Gergely azonban bevállalta. Jön a szocialista képviselő családja, egy konyhában totyogó kisbaba, és persze a baloldali összefogás valamint a DK is szóba került.

És ha megfőzné… itt a finn mézeskalács receptje:

Hozzávalók

– 1 kg liszt,
– 30 dkg margarin,
– 30 dkg cukor,
– 3 egész tojás,
– 25 dkg méz,
– 2 kávéskanál őrölt gyömbér,
– 2 kávéskanál őrölt szegfűszeg,
– 2 kávéskanál őrölt fahéj,
– 1 kávéskanál őrölt narancshéj,
– 3 kávéskanál szódabikarbóna.

Elkészítés

Összekeverjük a lisztet a szódabikarbónával, a mézet és a fűszereket összefőzzük, majd hozzáadjuk a margarint, és addig keverjük, amíg kihűl. A tojásokat a cukorral jó habosra verjük

Ezt a háromfélét összegyúrjuk úgy, hogy egy kicsit összeálljon, majd egy éjszakán keresztül állni hagyjuk. Másnap 1/2 cm-esre kinyújtjuk, tetszés szerinti formákat szaggatunk és megsütjük. Célszerű először mindet kiszaggatni formára, aztán sorban, két váltott tepsivel sütni, mert gyorsan sül. Sütés után kenjük meg őket tojással, így szép fényesek lesznek. Dobozban nagyon sokáig eláll, és karácsonyfadísznek is nagyon szépen mutat.

A cukormáz készítése

1 tojásfehérjét nagyon keményre verünk12 dkg porcukorral. Hűtőzacskóba helyezzük, egészen kicsi lyukat szúrunk rá, és mintákat rajzolunk a kész mézesekre. A cukormáz egy lehetőleg egy éjszakán át száradjon rajta. (via nőiportál)

Videósorozatunkat holnap folytatjuk.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik