Belföld

Botka: „Orbán ezt a kétharmadot nem tombolán nyerte”

Botka László (Botka László)
Botka László (Botka László)

Az MSZP választmányának elnöke szerint az országban megvan a kormányváltó hangulat, ők azon dolgoznak, hogy ezt minél több emberrel elhitessék.

Botka László a VS.hu-nak adott interjújában arról beszélt, hogy nem igaz az az állítás, amit több szocialista politikus is hangoztat, miszerint ők már 2018-ra készülnek, ez csak a Fidesz reménye véleménye szerint. Ők a legnagyobb ellenzéki pártként tisztában vannak azzal, hogy képesek alternatívát állítani a jelenlegi kormánypárttal szemben, erről kívánnak majd minél többeket meggyőzni a kampány során is.

Az összefogásról és Gyurcsányról

Az ellenzéki összefogásról Szeged polgármestere elmondta, szerinte nem gyengíti az MSZP-Együtt megállapodást azt, hogy nincs közös miniszterelnök-jelölt, a kettős lista melletti indok pedig az volt az Együtt részéről, hogy az ő szavazóik nem korábbi MSZP-szavazók. Gyurcsány Ferenccel kapcsolatban pedig elárulta, ők hívták a Demokratikus Koalíciót is, hogy legyen közös lista, rajta meghatározó DK-s politikusokkal, de ezt visszautasították.

Az MSZP 2010-es vereségéhez, illetve az előző, 2006-os választási győzelemhez a szocialista politikus csak annyit fűzött hozzá: igaz, hogy 2006-ban Gyurcsánnyal nyertek, de 2010-ben a korábbi miniszterelnök is hozzájárult a Fidesz kétharmados sikeréhez. „Orbán ezt a kétharmadot nem tombolán nyerte” – tette hozzá Botka.

Csak semmi populizmus

A párt programjáról Botka László elárulta, nem akarnak versenyre kelni a Fidesszel populizmus terén, „aki a programunkat megnézi, látja, hogy nagyon karakteres, baloldali program, de nem populista. Minden választási ígéretünk megalapozott” – véli a választmány elnöke.

Ha pedig az MSZP kerülne hatalomra jövőre, méghozzá úgy, hogy kétharmados felhatalmazást kapnak, egyedül nem írnának új alkotmányt, mert az Botka szerint nem a parlamenti többség magánügye.

Kossuth tér kontra Szeged

A szocialista párt listáján második helyezett Botka László a saját jövőjével kapcsolatban annyit elárult, hogy az összeférhetetlenség miatt ő inkább a polgármesterséget választaná. „Jobban motiválnak a város előtt álló lehetőségek, mint amennyire elégedett vagyok az elért sikerekkel” – zárta a politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik