Belföld

A MSZP: Orbán csak a jómódúak oldalán áll

Simon Gábor (Simon Gábor)
Simon Gábor (Simon Gábor)

A kormány három és fél éve képtelen megoldani a devizahitelesek problémáját, különösen a legnehezebb helyzetben lévőkét – mondta el sajtótájékoztatóján Simon Gábor, az MSZP elnökhelyettese

Az ellenzéki politikus szerint a kormány húzza az időt és kommunikációs taktikázást folytat, amelynek célja a kormányzati felelősség elhárítása és az érdemi cselekvés elodázása. Simon Gábor kérdésre elmondta, hogy nem utasítanak el egyetlen olyan érdemi, kormányzati javaslatot sem, amely csökkenti a lakosság terheit. “A magáncsőd intézményének bevezetését például támogatnák” – tette hozzá.

A szocialista politikus szerint nem igaz, hogy a Fidesz az emberek mellet van, álláspontja szerint a végtörlesztés is azt mutatja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök csak a jómódúak oldalán áll. A kormánynak nem az igazságszolgáltatás iránti bizalmat kellene tudatosan rombolnia, hanem megoldást kellene találnia a devizahitelesek problémáira – mondta Simon Gábor. Hangsúlyozta, hogy álláspontja szerint nem a Kúria a felelős a kialakult helyzetért.

Emlékeztetett rá, hogy a társadalom legjobban kereső 10 százaléka kilencszer többet keres, mint a legszegényebb 10 százalék. A családok 41 százalékának legfeljebb egy hónapra elegendő tartaléka van – tette hozzá.

Elmondta: a rendes hiteltörlesztés alapja a tisztességes kereset, a kiszámíthatóan alacsony szinten stabilizált árfolyam, azonban az erős forint és a tisztességes bérek nem fontosak Fidesznek, ezért van szükség kormányváltásra.

Megfogalmazása szerint közleményekkel nem lehet megoldani a devizahitelesek problémáit. Az MSZP a devizahitelesek megmentésére kész csomaggal készül a kormányváltásra – tette hozzá az ellenzéki politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik