Belföld

Új év, új modellek a Suzukitól

Két sportterepjáró és egy kisautó is az elképzelések között szerepel – számol be a fejlesztésekről az infoesztergom.hu.

Nemcsak termelését bővíti, hanem új, Esztergomban gyártott modelleket is tervez a Suzuki jövőre – értesült a helyi portál. A Vitara utódjának szánt iV-4-es széria bevezetését 2014-ben tervezi a japán gyártó. A fejlesztéseknek kedvező környezetet teremt, hogy jól teljesít az eladási mutatókban az új SX4 S-Cross, ezért bátran vághat bele a manapság amúgy is rendkívül divatos sportterepjáró megvalósításába a Suzuki.

Kisautót is fejlesztenek

Emellett azonban érkezik majd egy kis Suzuki is, az egyelőre Wind koncepciónevet viselő modell, amely akár a Splash utódja is lehet. Igaz, ez inkább majd csak 2015-ben jelenhet meg. Ebből a kisautóból kiindulva pedig még egy modell születhet, egy kis sportterepjáró, aminek a projektje egyelőre Crosshiker néven fut.

Fotó: infoesztergom.hu

Csúcsra járatnák a gyárat

Szükség is van a kínálatbővítésre, hiszen lejár a Suzuki Fiattal és Opellel kötött bérmunkaszerződése, mely keretében Esztergomban készültek a Sedicik és Agilák. Mindezzel együtt a Suzuki jelentősen megnövelné termelési adatait, amit akár évi 300 ezer autóra is bővítene. Ez egyébként az esztergomi gyár kapacitása, amit a válság előtt, 2008-ban majdnem el is ért a vállalat – olvasható az infoesztergom.hu-n.

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik