Belföld

A Gyermekrák Alapítvány feje nem tudja, mennyiért vett házat

Gyermekrak-Alapitvany(960x640)(1).jpg (gyermekrák alapítvány)
Gyermekrak-Alapitvany(960x640)(1).jpg (gyermekrák alapítvány)

Az alapítványnak 604 millió forintja pihen kamatozó bankszámlán. Ebből kapja 523 ezres bérét Balogh István, az alapítvány elnöke is – írja a Blikk.

“2012-ig nem kaptam semmilyen fizetést az alapítványtól” – idézte a lap Baloghot, aki hangsúlyozta, hogy eddig sem az adóhivatal, sem az ügyészség nem talált semmilyen hibát a működésükben. A lap emlékeztet: az ügyészség 2008-ban azért indított nyomozást, mert az alapítvány működési költségre többet költött, mint a beteg gyerekekre.

Mint arról korábban beszámoltunk, videóra vették, ahogy a budai házától reggelente egy gyerekmentő autó viszi munkába a Gyermekrák Alapítvány elnökét. Balogh István tagadta, hogy magáncélra használná a mentőautót.

Az ügy kapcsán jogszabály-módosítást és vizsgálatot sürget a Fidesz. Latorcai Csaba, az emberi erőforrások minisztériumának (EMMI) helyettes államtitkára pedig arra emlékeztetett, hogy az Országgyűlés néhány nappal ezelőtt módosította az egyszázalékos törvényt, 2014-től már nem tartalékolhatnak a civilszervezetek, vagyis egy év alatt el kell költeniük a tárgyévi támogatást. Az olyan alapítványok vezetőinek pedig, amelyek évi 50 milliónál nagyobb állami támogatást kapnak, vagyonnyilatkozatot kell tenniük – tette hozzá.

“A vagyonnyilatkozattól nem tartok. A házamat 13 éve vettem, igaz, már nem emlékszem, mennyiért. Ennek a megvásárlásakor is volt vagyonosodási eljárás. De akkor is tiszta voltam, amikor pár éve meggyanúsítottak, hogy az alapítványnak vett 16 éves autót én használom” – mondta erre az Balogh István a Blikknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik