Belföld

Meg kell ölni a kifogott halat

Változnak egyes halfajok kifogható mérete és kifogható napi mennyisége, a halat pedig csak leölve szabad elvinni a vízpartról - több, horgászokra vonatkozó változás lép életbe jövőre.

Az új szabályozás problémamentes átvétele érdekében a 2013. évre érvényesített állami horgászjegyeket és fogási naplókat 2014. január 31-ig meghosszabbították. A éves horgászjegyek díja nem változik, 2014-ben is 2000 forint marad – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

A 2013. évi fogási naplók érvényességét szintén meghosszabbították január 31-ig. Fontos, hogy az új halgazdálkodási és halvédelmi törvény hatályba lépése óta a fogási napló – nem a területi engedélyhez, hanem – az állami horgászjegyhez kapcsolt halfogásra jogosító okmánnyá vált.

2014. január 1-jétől kezdődően a november 1. és március 15. közötti időszakokban a vermelő halállományok védelme érdekében szonár (halradar) használata a halfogási tevékenységhez tilos. Az új rendelet megtiltja majd a horogra kívülről akadt hal megtartását a szabályosan kifogott, 30 cm-nél nagyobb hal pedig csak leölve lesz elszállítható a vízpartról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik