Belföld

Műhelykonferenciával záródott a mentorprogram

Migráció és mentorálás címmel rendezett műhelykonferenciát szerdán Szegeden, az IH Rendezvényközpontban az Agora Alapítvány.

Hetvenkettő, az Európai Unión kívüli országokból származó általános és középiskolás fiatal, valamint 24 mentor vett részt az Agora Alapítvány a Társadalomkutatásért 2013 januárjában indult, és ez év decemberében záruló projektjében.

Míg a tavalyi év során a program Szegeden működött, addig az idén már Budapesten élő harmadik országból származó fiatalok is részt vehettek benne. A Mentorprogrammal az Integrációért Dél-Alföldön, Budapesten című projektet az Európai Integrációs Alap ebben az évben 22 millió 891 ezer forinttal támogatta.

A projekt legfőbb célja, hogy enyhítse a migráns tanulók beilleszkedési és tanulási nehézségeit, amelyek elsősorban a nyelvi és kulturális különbségekből fakadnak. Erre a tevékenységeinek igen széles és sokszínű palettája révén került sor. A gyerekek, fiatalok számára egyetemisták, főként leendő pedagógusok, pszichológusok, szociális munkások nyújtottak személyre szabott segítséget. A mentorok igény szerint nyelvi és tantárgyi felkészítést biztosítottak, ugyanakkor nagy hangsúlyt fektettek a közösségépítő rendezvényekre is, például minden hónapban közös workshopokat szerveztek a globális nevelés tematikája mentén.

A projekt záróeseményére szerdán került sor, ahol a munkatársak és a mentorok egy konferencia keretén belül számoltak be az elért eredményekről, tanulságokról. A program 2014-ben is folytatódik mind Szegeden, mind pedig Budapesten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik