Belföld

Tűzifát kaptak a dorozsmai romák

Tuzifa(430x286)(2).jpg (tűzifa)
Tuzifa(430x286)(2).jpg (tűzifa)

Kétszázhatvan mázsa tüzelőt adományozott nincstelen szeged-kiskundorozsmai cigány családoknak az egyházmegye.

A közel 120 fős közösség még november közepén kért támogatást a Szeged-Csanádi Egyházmegyétől. Mint azt Nagy Mihály, a nemzetiségi önkormányzat elnöke az MTI-nek elmondta, az Árpa és a Búza utca által határolt városrészben élő romáknak csak olykor-olykor akad tűzifára való ezért is fordultak a püspökhöz.

Az egyház az alkalmi adomány mellett szeretne hosszú távú segítséget nyújtani az embertelen körülmények közt sínylődő dorozsmaiaknak. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök már korábban bejelentette, lakóparkot építenének a helyieknek.

A korszerű épületek mellett a tervek szerint közösségi házat, sportpályát és egy kis kápolnát is kialakítanánk. A kezdeményezéshez az önkormányzattól a város jogi és erkölcsi támogatása mellett a szükséges terület rendelkezésre bocsátását kérjük, a beruházáshoz szükséges anyagi források előteremtését az egyházmegye katolikus közössége vállalja – mondta el az egyházi vezető

Ajánlott videó

Olvasói sztorik