Belföld

Kálmán bácsinál jártunk a képviselővel

Ezekben a hetekben több helyre személyesen viszik a települési képviselők Vásárhely karácsonyi ajándékát. Hegedűs Zoltán kísértük el.

Nagy adag borítékkal érkezett az első házhoz Hegedűs Zoltán városatya, aki Tabán és Kertváros jó részét képviseli. Városrészében közel 600 70 éven felüli él, munkatársaival december 24-ig igyekeznek mindenkihez eljuttatni az ajándékokat.

Németh Kálmán, aki 85 éves, nagy örömmel fogadta a képviselőt és elmondta, tudja hogy nehéz időket élünk, minden forintnak megvan a helye, mégis nagyon szép gesztus, hogy tudnak segíteni az időseken, és a rászorulókon. Karácsonyfát csak jelképes méretűt vásárolt, de mivel vannak unokái, lesz kire költeni a 4000 forintot.

A következő néhány címnél nem jártunk sikerrel. Közben Hegedűs Zoltán elmondta, vannak olyan címek amit többször is felkeresnek, hogy átadhassák az ajándékot, de szívesen teszik. Olyan is előfordult már, hogy a bácsit, néni elköltözött a gyermekeihez, ilyenkor a szomszédoknál kell kinyomozni, hova viheti az utalványt.

Akinél egyszer sem járnak sikerrel, a polgármesteri hivatalban veheti át a karácsonyra szánt ajándékot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik