Belföld

Kurv’anyázott, baz’megolt, fideszest akart verni Gaudi-Nagy?

gaudi (gaudi-nagy tamás, )
gaudi (gaudi-nagy tamás, )

Méghozzá Advent alatt.

Jobbikos képviselő egyelőre titkos obszcén kijelentése tartja izgalomban szeretetünnepre készülő hazánk közvéleményét.

Ami biztos: Kövér László kedden javasolta a parlamentnek, hogy egyharmadával, vagyis 166 ezer forinttal csökkentse Gaudi-Nagy Tamás csaknem félmillió forintos havi tiszteletdíját.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A maximális összegű fizucsökkentésre irányuló javaslatát azzal indokolta a házelnök, hogy Gaudi-Nagy a t. Ház Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának múlt csütörtöki ülésén a „parlament tekintélyét kirívóan sértő” kifejezést használt.

Azóta találgatjuk, mi is szökkent ki GNT szája kerítésén. A hitelesített jegyzőkönyv elvileg még ma elérhető lesz, ám a Csepel.info nevű hírportál már az imént előrukkolt a vélt megoldással. Nevezett hírportál úgy tudja, Gaudi-Nagy „a bizottsági ülés közben a folyosóra akarta kihívni Borbély Lénárd fideszes képviselőt, hogy ott rendezze le vele a vitáját, a kihívást pedig kurvaanyázással és bazdmegolással zárta”.

A mostanáig jobbára jogászi bravúrjairól és stíluskevert mentéiről ismert Gaudi-Nagyot bő másfél éve interjúztuk. Aki kíváncsi, annak idején mi történt a szaunában a jobbikos honatyával, kattintson ide, megéri.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik