Belföld

Áder János zárja a Szent István Emlékévet

emlekev(960x640).jpg (emlékév, )
emlekev(960x640).jpg (emlékév, )

December 20-án egy Szent István emlékét felidéző rendezvénysorozattal készül Székesfehérvár.

“A fiak kövessék az elődöket …” – ezt a Szent István intelmeiben olvasható mondatot választotta a december 20-i rendezvények mottójául Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata. A 2013-as Emlékévet záró programok reggeltől estig, több helyszínen zajlanak majd. Elfogadta a meghívást Magyarország köztársasági elnöke, ő köszönti majd a fehérváriakat ezen az ünnepi napon.

Záróünnepség több mint ezer fiatallal

„Rengeteg esemény zajlott az Emlékévben és nagyon sok embert, sok közösséget sikerült megszólítanunk. Mindezek után, úgy gondolom, hogy méltó módon kell lezárni is ezt az ünnepi időszakot. A záróünnepségen Áder János köztársasági elnök lesz a díszvendégünk, akinek ezúton is köszönöm, hogy elfogadta a meghívásunkat. Ez jelzi, hogy nemcsak Székesfehérvár ünnepe ez, hanem a teljes magyarságnak fontos a Szent István Emlékév. December 20-án 16 órakor a Nemzeti Emlékhelyen több mint ezer fiatal részvételével kezdődik majd a záróünnepség. Itt Vakler Anna népi énekes és Cserhalmi György Kossuth-díjas színművész közreműködésével adnak műsort” – mondta el Cser-Palkovics András.

Székesfehérvár polgármestere egy érdekes részletet is megosztott a sajtótájékoztató résztvevőivel. Mint mondta: „Hihetetlen, de igaz, hogy amikor az iskolák jelentkezése lezárult az ünnepségre és összeszámoltuk, hogy hány diák lesz jelen a Nemzeti Emlékhelyen december 20-án, akkor 1038 volt a számuk.”

A Szent István Művelődési Házban kezdődnek az ünnepi programok december 20-án reggel fél 10-kor. Itt kiállításokkal és vetítésekkel idézik fel a 2013-as esztendő legszebb pillanatait, legfontosabb eseményeit. Emellett érdekes helyszíni beszélgetésekkel várnak mindenkit, a gyermekeknek pedig izgalmas, a Szent István Emlékévhez kapcsolódó vetélkedőkkel és játékokkal készülnek.

Visszapillantás

Délelőtt a Vörösmarty Színházban a város összes nagycsoportos óvodása megtekintheti a Süsü előadást, és újra láthatóak lesznek az augusztusi ünnepségeken megcsodált óriásbábok is. A Szent István Művelődési Házban könyvek, filmek, fotók segítségével idézik fel az 2013-as esztendő emlékezetes pillanatait. Sötétedés után a Szent István Király Múzeum különleges megvilágítást kap, és érdemes lesz ellátogatni a Fehérvári Ajándékbolt elé, ahol 975 szelet bejglit kínálnak a fehérvári cukrászoknak köszönhetően” – emelte ki Brájer Éva alpolgármester.

Főhajtás a Nemzeti Emlékhelynél

Fotó:nzp

„2013. január 4-én meghatározó pillanat volt, amikor megannyi fehérvári fiatal adta át a múlt üzenetét az emlékév megnyitóján. Most több mint ezer fiatal lép majd fel egy olyan közösségi programon, amely meghatározó élmény lesz nemcsak nekik, hanem mindannyiunknak. Sok olyan rendezvénye volt az Emlékévnek, amely életre szólóan emlékezetes élményt adhatott a fiataloknak. Én magam még gyermek voltam 1988-ban, mégis máig emlékszem az ünnepi évre, amikor a Szent Jobb is Székesfehérvárra érkezett. Remélem, hogy 25 év múlva, 2038-ban sok olyan fiatal szervezi majd az ünnepségeket, aki most diákként megélte a 2013-as Szent István Emlékévet” – fogalmazott Róth Péter alpolgármester.

A Nemzeti Emlékhelyen Szent István intelmeit Cserhalmi György Kossuth-díjas színművész vezetésével idézi fel a több mint ezer diák. A műsort követően mécsest helyeznek el államalapító királyunk sírjánál, majd a résztvevők közösen sétálnak végig a megújult Fő utcán.

Áder János köztársasági elnök mond beszédet

„Ez az év mindenkinek nagy élményt adott, igazi közösségi érzés alakult ki a városban. Reméljük, hogy ez a szép nap erre megint jó példa lesz, hogy mi fehérváriak jól érezzük együtt magunkat és közösen tudunk ünnepelni. Délután öt órakor a Vörösmarty Színházban kezdődik majd a zárógála. A program keretében Magyarország köztársasági elnöke, Áder János köszönti a 2013-as Szent István Emlékévet és a fehérváriakat. A műsorban több fehérvári kórus és az idén százéves Alba Regia Szimfonikus Zenekar is közreműködik. Összesen 450 ember fér be a színházba, ezért a Hotel Magyar Király előtti téren egy kivetítőn keresztül kísérhetik figyelemmel az érdeklődők a programot. Este hétkor pedig Demjén Ferenc koncertjével, majd egy fényjátékkal zárul a nap” – ismertette a délutáni és esti programokat Égi Tamás alpolgármester.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik