Belföld

Bocsánatot kért a polgármester a Facebookon megalázott nőtől

Pócs János (Pócs János)
Pócs János (Pócs János)

Pócs János levette már a posztját, amiben nyilvánosságra hozta egy asszony önkormányzati lakásával kapcsolatos adósságát.

Kapcsolódó cikkek

Tegnap írtuk meg, hogy Pócs János, Jászapáti fideszes polgármestere hivatalos Facebook-oldalán közölte a nagyvilággal, hogy egy nehéz sorső nő – akit meg is nevezett a bejegyzésben – mennyi tartozást halmozott fel egy önkormányzati lakás kapcsán.

A következő beszélgetés zajlott le köztük:

A polgármester azóta már eltávolította a bejegyzést, és mint megtudtuk, elnézést is kért a nőtől.

“A hölgytől bocsánatot kértem. Az általa felhalmozott jelentős tartozást ugyanakkor a jogszabályoknak megfelelősen rendezni kell, ehhez az önkormányzat minden rendelkezésére álló fizetéskönnyítő eszközzel kész segíteni neki” – mondta el a Hír24-nek. Pócs közölte azt is, azért a Facebookon szólította fel a nőt, mert úgy tudja, hogy külföldön dolgozik, ezért nem is tudta más elérhetőségét.

Felvetésünkre, hogy ez esetben miért nem privátban írt neki egy Facebook-üzenetet, illetve, hogy véleménye szerint ez így jogszerű volt-e, azt mondta: “véletlen volt, ezért kértem elnézést és ezért töröltem le később”. A véletlen posztolásnak viszont némileg ellentmond, hogy bár a hölgy szinte azonnal válaszolt a bejegyzésre, és ki is fejezte ellenérzését a nyilvános megaláztatás ellen, a poszt még ezután legkevesebb 8 órán át kint volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik