Belföld

Kövér visszahozná a háromhetes ülésezést

orszaggyules(1)(960x640)(1).jpg (országgyűlés)
orszaggyules(1)(960x640)(1).jpg (országgyűlés)

A házelnök levezetése: kisebb parlament = nagyobb teher = kevesebb szócséplés = háromhetes ülésezés

Kövér László szerint az új házszabály elfogadása után, a választást követően felálló új, kisebb létszámú parlament munkája ésszerűbbé, kiszámíthatóbbá válik, kevesebb lesz a szócséplés, az üresjárat, a felesleges vita. A házelnök az elmúlt három és fél év performanszait, formabontó politikai megnyilvánulásait a magyar parlamentarizmus elmúlt két és fél évtizedes mélypontjaként értékelte. “Nem utolsósorban azoknak a parlamenti erőknek a bekerülésével, amelyek eleve egyfajta rendszerellenes politikai erőként határozták meg magukat a 2010-es választásokon, ami önmagában is óhatatlanul adta azt a lehetőséget, hogy az eddigi írott és íratlan szabályokat is hajlamosak legyenek figyelmen kívül hagyni” – mondta.

Fotók: MTI/Bruzák Noémi

Új alelnök, új szerepben

Az elnök ennek a közhangulatnak a megváltozását várja a napokban beterjesztett új házszabályi tervezettől, amelyet februárban fogadhatnak el a képviselők. A javaslat a részletes viták súlypontját a bizottsági szakaszba helyezné, létrehozná a törvényelőkészítő bizottságot. Ez a testület összegezné és foglalná az eredeti törvényjavaslattal egységbe a szakbizottságok által megvitatott módosítókat, ezért szerepe kiemelt lesz, tagjainak a legfelkészültebb, politikailag is tekintéllyel bíró képviselőknek kell lenniük. Az élére megválasztott elnök egyben a Ház törvényelőkészítési alelnöke is lenne, mely poszt létrehozására az országgyűlési törvény most beterjesztett módosítása tesz javaslatot – tette hozzá Kövér László.

Visszahozná a háromhetes ülésezést

Kövér László a háromhetes ülésezést részesítené előnyben, mert az ésszerűbb munkaszervezést tesz lehetővé. Ez azért is fontos, mert a kisebb parlamentben az egyéni képviselők munkaterhe a nagyobb választókerületek miatt megduplázódik, és a kisebb létszámú bizottságokban is sokkal nagyobb feladat hárul rájuk. A háromhetes ülésezési rendben a képviselők egy hetet a választókörzetükben töltenek, egy hétig a bizottságok üléseznek, és a harmadik héten lenne plenáris ülés.

A „hízelgő” bírálatokról

Arra a felvetésre, hogy a házszabálytervezet benyújtása után a legtöbb kritika azt a passzust érte, hogy a képviselőknek felállva kell köszönteniük a választópolgárok közösségét az elnök pulpitusra lépésekor, azt mondta: komoly baj van azok gondolkodásával, akik ebből azt szűrték le, hogy ez az ő igénye és “az irántam való kötelező tisztelet kikényszerítése”. “Ezek a vélemények rám nézve egyébként hízelgőek, hiszen nem kevesebbet tartalmaznak, mint azt, hogy a következő ciklusban is én leszek a házelnök” – tette hozzá. Ez azt feltételezi, hogy a Fidesz megnyeri a választást. Szerinte “bizonyos civilizációs fejlődési fokozaton kell átmenni ahhoz”, hogy valaki értse, miként fejezi ki a felállás a tiszteletet egy közösségben egymás iránt, illetve valamilyen magasabb rendű eszme iránt. Mindemellett a jelenlegi gyakorlatban is megjelenik ez, például a képviselők eskütételekor. “Értem azt is, hogy Mesterházy Attilának jeleznie kell a baloldali kricsmiben, hogy ki a legnagyobb hangú legény, de ezzel a kisszerű megnyilatkozásával újólag csak az MSZP párbeszédre és együttműködésre való képtelenségét demonstrálta” – jelentette ki.

Már belefér az önkorlátozás is

Kövér László nem tiltakozik az ellen, ha valaki kormánypárti önkritikaként értékeli a házszabályi javaslat azon részét, amely a tárgyalás előtt hatnapos határidőt ír elő az előterjesztések benyújtóinak. Ettől ő is azt reméli, hogy kiszámíthatóbb lesz a törvényalkotás. Mint mondta: erre a kormánypárti “önkorlátozásra” ugyanakkor azért kerülhet sor, mert az ország a következő ciklusban túl lesz a “történelmi válsághelyzeten”, már nem kell beépíteni a parlament működésébe a válságmenedzselés szempontjait. Az elnök néhány ponton elképzelhetőnek tartja a házszabályjavaslat módosítását, illetve pontosítását. Például a képviselőkre a házvezetés által az Országgyűlés ülését megzavaró megnyilvánulások miatt kivetett bírságok beszedésének ügyében. Ezeket a bírságokat senki nem fizette be önként. Eddig összesen 19 millió 398 ezer forintot hajtottak be, tiltottak le a képviselői tiszteletdíjakból. A pénzt a költségvetés tartalékába utalták.

Hétfőtől jön a Fidesz kampányidőszaka

Arra a kérdésre, mikor kezdődik a Fidesz-kampány, Kövér László, mint az országos választmány elnöke, azt válaszolta, hogy a testület december 9-én véglegesíti a Fidesz egyéni képviselőinek névsorát, ekkor lép a Fidesz a kampányidőszakba, hivatalosan, pedig amikor a köztársasági elnök kihirdeti a voksolás időpontját. Bár “rosszhangulatú” kampányra számít, Kövér László lát esélyt arra, hogy nem lehet a választókat hiszterizálni. Szerinte ugyanakkor a baloldali ellenzéknek – hiteles program és hiteles személyiségek híján – ez az egyetlen eszköze.

Korábban, az első Orbán-kormány idején volt már példa a háromhetenkénti ülésezésre, ami ellen az akkori ellenzék tiltakozott, az Alkotmánybíróság pedig kimondta, hogy az akkori alkotmány szerint alapkövetelmény a T. Ház működésének folyamatossága. Ez az ellenzék szerint azt jelentette, hogy alkotmányellenes volt a háromhetes ülésrend, a koalíciós képviselők és Áder János (még házelnökként) ellenben azzal érveltek, hogy az AB nem semmisítette meg a házszabály egyetlen passzusát sem, ami azt igazolja, hogy törvényesen tértek át a háromhetes ülésezésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik