Belföld

A kormány még csak nem is reagált Mandela halálára

Sem a kormány, sem a Külügyminisztérium nem emlékezett még meg hivatalosan Nelson Mandela haláláról.

A Nobel-békedíjjal kitüntettet politikus tegnapi haláláról már sokan megemlékeztek a magyar közélet szereplői közül, a legtöbben közülük vagy a közösségi oldalakon vagy az MTI-hez eljuttatott közlemény formájában.

Akik igen

A Magyar Szocialista Párt már csütörtök éjjel azt írta közleményében, hogy „Mandela igazodási pont sokunk számára. Hiányozni fog.” Eközben pedig Mesterházy Attila Facebook-oldalára is kitette ugyanezt a közleményt.

A Demokratikus Koalíció is megemlékezett a dél-afrikai elnök haláláról, sajtóközlemény és Facebook-bejegyzés formájában is. Sajtóközleményükben azt írják, „Nelson Mandela halálával Dél-Afrika és a világ elveszítette egyik meghatározó hősét.”

A korábbi miniszterelnök, az Együtt-PM vezetője, Bajnai Gordon is tisztelettel adózott az elhunyt emléke előtt. „Kivételes személyiség volt, aki jelképévé tudott válni az emberiség egy korszakának” – írta Bajnai.

A korábbi köztársasági elnök, Göncz Árpád is táviratban fejezte ki részvétét Nelson Mandela halála miatt, Gulyás András nagykövet közleményében azt írta, Nelson Mandela volt az első dél-afrikai államfő, aki Göncz Árpád meghívására hivatalos állami látogatást tett Magyarországon 1998-ban. Az apartheid elleni küzdelem élharcosa, aki az első fekete dél-afrikai elnök volt, csütörtök este hunyt el 95 évesen. Nelson Mandelát pénteken világszerte méltatták politikai vezetők és ismert emberek.

A Fodor Gábor vezette Liberálisok pedig a Facebookon emlékezett meg „a bőrszín szerinti megkülönböztetés elleni harc ikonjáról”.

Áder János köztársasági elnök Jacob Zumának, a Dél-afrikai Köztársaság elnökének küldött, angol nyelvű részvéttáviratát, amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal pénteken délután juttatott el az MTI-hez.

Akik nem

Azonban sem a kormány, sem a külügy, részéről nem láttunk még megemlékezést Nelson Mandela haláláról. Orbán Viktor Facebook oldala is csak arról tájékoztat minket, hogy Skopjéban járt, ahol díjat kapott.

A mostanában különböző Rezesovás videókkal előálló Rogán Antal is hallgat, egyedül Kocsis Máté írta ki többek között, hogy „örök harcos volt, akinek harcát soha nem a gyűlölet, hanem a népe iránti szeretet és alázat fűtötte.”

A kormányhoz hasonlóan egyébként a Jobbik és a KDNP is néma maradt Nelson Mandela halálát követően.

UPDATE

Időközben befutott a miniszterelnök nyilatkozata is – melyet Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője juttatott el az MTI-nek.

Orbán Viktor azt írja, “Magyarország kormányát és népét mélyen megrendítette Nelson Mandela halála. Őszinte részvétünket fejezzük ki az elhunyt családjának és Dél-Afrika népének”, majd kifejezte meggyőződését, hogy Nelson Mandela neve a világon mindenhol a szabadság egyik szimbóluma marad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik