Belföld

Áder a Kádár-kor főemberét etette

ader-janos(960x640)(4).jpg (áder jános, )
ader-janos(960x640)(4).jpg (áder jános, )

A köztársasági elnök ünnepi díszvacsorát adott Pozsgay Imre tiszteletére a Sándor-palotában.

A Vastagbőr megkereste a Köztársasági Elnöki Hivatalt (KEH), hogy kiderítse, kinek az ötlete volt a 80. születésnap megünneplése. A blog arra is kíváncsi volt a díszvacsorával kapcsolatban, hogy nem volt-e zavaró Pozsgay Imre pártállami múltja (MSZMP KB, Hazafias Népfront, MSZMP Politikai Bizottság, államminiszterség)?

Fotók: MTI / Soós Lajos

„Áder János köztársasági elnök úrnak mi arról a véleménye, hogy egy olyan embernek adott díszvacsorát, aki 1987/88-ban, amikor Áder János Lakitelken a többi rendszerváltóval együtt megkezdték a demokratikus átmenet és rendszerváltás előkészítését, az MSZMP Politikai Bizottságában Kádár János majd Grósz Károly legközvetlenebb munkatársa volt?” – kérdezte a blog.

Erre a hivatal érdemben nem válaszolt, de a KEH emlékeztetett rá, hogy „Áder János már elnökké választásakor elmondott beszédében világossá tette, hogy fontos számára a hazai teljesítmény- és tiszteletkultúra megerősítése.” Az államfő az elmúlt másfél évben számos alkalommal igyekezett tiszteletét kifejezni azok előtt, “akik a maguk területén lehetőségük szerint kimagasló teljesítménnyel járultak hozzá ahhoz, hogy mi magyarok büszkén tekintsünk politikai nemzetünkre”.

A Vastagbőr kérdésére a KEH azt is közölte, hogy Áder János az elmúlt másfél évben – mások mellett – vendégül látta a Sándor-palotában Buzánszky Jenőt, a Nemzet Sportolóját, az Aranycsapat labdarúgóját, három fair play díjas sportolót, Gyurta Dániel úszót, Baji Balázs gátfutót és Liszka Eszter tájfutót, Lukács János történészt, a Magyar Corvin-lánc Testület tagját, Szemerédi Endre Ábel- és Széchenyi-díjas matematikust. Végezetül a hivatal válogatott könyveket is kínált olvasgatásra a rendszerváltás politikatörténeti, történelmi, szociológiai hátteréről.

A Magyar Távirati Iroda két fotót közölt arról, hogy Pozsgayt fogadta Áder. A vacsorán a Sándor-palotában részt vett Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, és Pozsgay Csilla, Pozsgay Imre lánya is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik