Belföld

Szavazzon! A hasonmásverseny újabb felvonása

A harmadik, egyben utolsó elődöntőjéhez érkezett a versenyünk, döntsék el Önök, hogy innen ki kerüljön a döntőbe.

Lendvai Ildikó és Balogh József. Vagy Julien király a Madagaszkár című animációs filmből és Lusta Dick a Macskafogóból. Ők azok, akik a szavazóink szerint a legnagyobb ikertornyok ma az MSZP, illetve a kormánypártok padsoraiból.

De mi a helyzet az ellenzék többi részével? Most, az utolsó elődöntőben a Jobbik, az LMP és többek között a DK padsoraiban néztünk szét, majd állítottuk tükör elé a versenyzőket – persze csak képletesen. Vagyis gifben.

Vadai Ágnes és a Terminátor

A Demokratikus Koalíció határozott nőjének van az a jól ismert képe, amikor bőrdzsekiben fújja a haját a szél, miközben épp a napszemüvegét teszi fel. Vagy veszi le, ez nem derül ki. De a Terminátorról is van egy ilyen kép, bőrdzseki, napszemüveg, kiköpött Vadai.

Gyurcsány Ferenc és Jim Carrey

A gumiarcú magyar ex-miniszterelnök és a gumiarcú amerikai színész nagyjából csak ebben az egy dologban hasonlítanak egymásra. Gyurcsányt is rengeteg más hírességgel lehetett volna még közös platformra hozni, kicsit több sikerrel, mint ahogyan ő próbál közösködni a pártjával, valamint Jim Carreynek is választhattunk volna más társat, de ők is jó páros.

Vitányi Iván és Hugh Hefner

A DK egyes számú pártkönyvének a tulajdonosa és a Playboy mogulja annyira hasonlítanak egymásra, hogy mást ide nem is írnánk. Beszédes képek, szokták mondani.

Vágó Gábor és Petőfi Sándor

Az LMP politikusánál annyira könnyű dolgunk volt, hogy nagy bajban voltunk. Ez így elsőre talán kicsit ellentmondásosnak tűnik, de például választhattunk volna a tizenhárom aradi vértanú közül is valakit, mert az a bajusz, az az arcszőrzet kiabál a hasonmásokért. Mi mégis Petőfit választottuk.

Szabó Rebeka és Sarah Jessica Parker

Az Együtt-PM politikusa és Amerika kedvence elsősorban a hajukban találtak egymásra, ezen kívül egy kontinens választja el őket egymástól, egyikük politikus, a másik színész, de ikertornyok még így is lehetnek, nem?

Zagyva György Gyula és Sloth

A Jobbik képviselőjét elsősorban onnan lehet felismerni, hogy artikulátlan hangon tud belekiabálni a plenáris ülésbe, de nemrég kiderült, hogy 2014-ben már nem indul a választásokon. És ha valakinek nem derült volna ki az alcímből, hogy ki a Jobbik képviselőjének a párja, eláruljuk: a Kincsvadászok című film egyik hőse, ő az, aki eszünkbe jutott hirtelen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik