Belföld

BL győztes a sportcsarnokban

Szepesi Ivett, a Győri ETO balszélsője végezte el a kezdődobást a HLKC tegnapi serdülő meccsén.

Tegnap délután Vásárhelyre látogatott a győri női kézilabdacsapat egyik kiválósága, Szepesi Ivett.

Az egykoron HNKC-s balszélső a Rába-parti csapat Bajnokok Ligája győzelmét feldolgozó, Újjászületés című könyv dedikálására érkezett a városba, de a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club utánpótláscsapatának délutáni bajnoki mérkőzésére is elment, sőt a kezdődobást ő maga végezte el.

Csak az HNKC miatt költözött a Tiszántúlra

Szepesi Ivett 2006-ban, alig húsz évesen érkezett Hódmezővásárhelyre. Azt megelőzően dunántúli csapatokban játszott. A balszélsőt a vásárhelyi együttes akkori edzője, a Veszprém és a Dunaferr korábbi trénere, Kiss Szilárd csábította át a Dél-Alföldre.

Szepesi három évig játszott Hódmezővásárhelyi Narancs Kézilabda Clubban, amely ebben az időben erős középcsapatnak számított. Ezekben az években sikerült a lányoknak a legjobb négy közé jutniuk a Magyar Kupában.

2009-ben Siófokra igazolt. Közel négy éve játszott a Balaton-parti csapatnál, amikor 2012-ben szerződést ajánlott neki a bajnok Győri Audi ETO KC.

Egy éve játszik az egyesületben, amely 2013-ban története legnagyobb sikerét érte el. Megnyerte a Bajnokok Ligáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik