Belföld

40 éves ezüstfenyő Vác karácsonyfája

városi karácsonyfa (karácsonyfa, )
városi karácsonyfa (karácsonyfa, )

Deákváron vágták ki kedd reggel, azonnal felállították a Városházával szemben, délután megnyílt az Adventi Vásár is a város főterén.

Mezei Helga, Vác város főkertésze a vaconline.hu érdeklődésére elmondta, nem az ezüstfenyő lesz az egyetlen közösségi karácsonyfa a városban. A napokban az ilyenkor megszokott módon ünnepi díszbe borul majd a város és Vác önkormányzata a hagyományokhoz hűen a főtéri fenyőn túl az idén is állíttat karácsonyfát a város több pontján. Így a Földváry téren egy Douglas fenyőt díszítenek fel, illetve a kisváci körforgalomnál is elhelyeznek majd egy karácsonyfát a napokban. Emellett – szintén a hagyományoknak megfelelően – díszek kerülnek a deákvári főtéren, a körforgalom közelében álló fenyőfára is.

Adventi fényár

Az örökzöldek ünnepi díszbe öltöztetésén túl – a szokásokhoz hűen – a napokban fényárba borult a Széchenyi utca nagy része, díszkivilágítást kaptak a főtéri kandeláberek is, továbbá a főtéri szökőkút helyén egy szép adventi kompozíciót láthatnak az arra járók. A főtéri Curia épület előtti Zenepavilont is karácsonyi díszítéssel látják el, a pavilon harangjátékának ismert taktusait pedig ez idő tájt felváltják a közkedvelt karácsonyi melódiák.

A város főkertészétől azt is megtudta a helyi portál, hogy szerda reggel kezdik meg az ünnepi díszek kihelyezését.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik