Belföld

Jól szerepelt Csongrád megye a munkahelyteremtő pályázaton

A tavalyinál is sikeresebben szerepelt Csongrád megye a Nemzetgazdasági Minisztérium (NMG) februárban meghirdetett munkahelyteremtő pályázatán: a negyedik legeredményesebb megye lett az országban.

B. Nagy László, a megye kormánymegbízottja : a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból rendelkezésre álló 13 milliárd forintból 84 megyei vállalkozás összesen 747 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el. Ezzel a Csongrád megyei mikro-, kis- és középvállalkozásoknál több mint 370 munkahelyet teremtenek a régiek megtartása mellett, így összesen mintegy 1500 munkahely kap támogatást.

A februárban közzétett felhívás szerint a forrás elsősorban gépek, berendezések, felszerelések vásárlására, építkezésre fordítható, és feltétele volt minimum két munkavállaló teljes munkaidőben történő foglalkoztatása. A pályázónak vállalnia kellett, hogy a meglévő létszámot is megtartja további két évig, így valójában 1480 ember munkahelye vált a döntéssel biztossá – tette hozzá.

Tóth Tamás, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának osztályvezetője elmondta: 113 pályázat érkezett be hozzájuk, amelyeknek több mint 1 milliárd forint volt a támogatási igényük. Ez csaknem 80 százalékkal több a 2012-ben beadott pályázatokban szereplőnél.

A munkaügyi központ 99 pályázatot javasolt támogatásra és továbbított az NGM felé. Az országosan beérkezett pályázati igények láttán a minisztérium újabb 3 milliárd forintot tett elérhetővé.     A Csongrád megyei vállalkozások közül 84 pályázó nyert. Az elnyert pályázatok tekintetében az országos rangsorban a megye a negyedik lett. Az elnyert támogatási összegnek köszönhetően 376 főt tudnak a pályázók elhelyezni, a tavalyi 269 után, míg 2011-ben nem érte el a létszám a kétszázat.

A sajtótájékoztató helyszíne, a nyertes Csongrád megyei pályázók egyike, az Europe Match GmbH fióktelepe volt, amely Magyarország egyetlen működő reklám- és kereskedelmi gyufa gyártója. A szegedi gyárnak több mint 130 éve ez a fő profilja, a cég technológiai háttere a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően világszínvonalú.

A megnövekedett piaci igényt – ez közel 40 százalékos emelkedést jelent – a cég úgy tudja teljesíteni, ha megnöveli a jelenlegi csíkfestő és palástdaraboló-gép kapacitását 50 százalékkal. Ehhez nagy segítség az NGM pályázatán elnyert 26 millió forintos támogatás, amellyel együtt 15 új munkavállaló alkalmazását vállalta a gyár. Az újabb fejlesztéssel évi 350-400 millió doboz gyufa gyártása valósulhat meg.

Török György termelési igazgató az MTI-nek elmondta: a 152 fővel dolgozó gyár idei éves árbevétele 2,5 milliárd forint lesz, amelynek 90 százaléka az exportból származik. A magas minőségű reklámgyufák megrendelője főleg a nyugat-európai piac, míg a mindennapos használatú kereskedelmi gyufát elsősorban kelet-európai megrendelésre gyártják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik