Belföld

Intelligens vasútállomást terveznek a győri hallgatók

Magas színvonalú utastájékoztatás és színvonalas vasúti infrastruktúra a cél.

Együttműködési megállapodást kötött a MÁV és a győri Széchenyi István Egyetem. A győri intézmény fontos a nemzeti vasútvállalat számára, hagyományosan a közlekedési mérnökképzés egyik fellegvára, a vasutas mérnök utánpótlás bázisa. Az oktatás a jövőben még jobban idomul a vállalati igényekhez, illetve az utasok emelkedő színvonalú kiszolgálását célzó tudásalapú fejlesztésekben is partner az egyetem és a MÁV – olvasható a vasúttársaság közelményében.

Az együttműködési megállapodást Pál László, a MÁV Zrt. pályaműködtetési és üzletfejlesztési általános vezérigazgató-helyettese és Dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora írta alá.

Sok vasúti szakembert képeznek Győrben

A mai vasutas mérnökök jelentős része a győri egyetem – illetve jogelőd intézményének – falai közül került ki. Emellett a vasutasok továbbképzésében is komoly szereppel bír a kisalföldi intézmény: jelenleg is több tucatnyi MÁV munkavállaló jár az egyetem közlekedésmérnöki (33 fő) illetve építőmérnöki szakára (12 fő). A vasúti fejlesztések nyomán leginkább megfelelő, naprakész egyetemi oktatás érdekében indokolt, hogy mindjobban kiteljesedjék a képző és a vasúttársaság közti tudásmegosztás, az erőforrások és szinergiák ez irányú kihasználása.

Mindemellett a vasút működésében, fejlődésében az ipartörténet során mindig is sokat jelentett az innováció, a kutatás-fejlesztés, ami a magasabb színvonalú szolgáltatást, versenyképességet, gazdasági hasznosságot támogatja. A K+F révén mind az oktatásban, mind az ágazati fejlesztésekben alkalmazható új tudás állítható elő, erre a kormányzat és az Európai Unió dedikált forrásokat biztosít. K+F területen példás a vasútvállalat és az egyetem együttműködése.

Modern berendezések teszik kényelmesebbé az életet

A közelmúltban fejeződött be a MÁV Zrt. Intelligens állomási infrastruktúra elnevezésű K+F projektje, a győri egyetem közreműködésével. Ennek keretében az állomási tájékoztatás, utasáramlás és utasbiztonság elektronikus menedzselését segítő nagyfokú automatizáltságú rendszerek kísérleti fejlesztését végezték.

A kialakított és tesztelt megoldások nyomán a későbbiekben a MÁV hálózatán a legoptimálisabb módon történhetnek az ilyen jellegű fejlesztések. A projekt kiterjedt egyebek közt közösségi webes kommunikációs felületekbe integrált utastájékoztatási megoldásokra; a vasúttársaság ez által is pontos, közvetlen és testre szabható információ-szolgáltatást kíván megvalósítani.

A fejlesztési lehetőségek vizsgálata az utazási előrejelzéseket adó állomási utastájékoztatási eszközöket is érintette. Kialakításra került továbbá egy olyan interaktív tájékoztató terminál-prototípus is, mely az általános tájékoztatási feladatok mellett a menetjegyen illetve bérleten alapuló automatikus ügyfél-azonosítás után személyre szabott információkat ad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik