Belföld

Győrbe érkeznek a világhírű énekesek

Magyarországon koncertezik jövő év elején a világhírű King’s Singers énekegyüttes – derül ki a győri közgyűlés csütörtöki ülése elé kerülő egyik előterjesztésből.

Az együttest képviselő Music Productions Ltd. és a Győri Filharmonikus Zenekar négy közös koncert megtartására kötött szerződést, ezekből a két győri és a soproni hangverseny az évad bérletsorozatának előadásaként, a negyedik 2014. január 21-én Budapesten, a Zeneakadémia nagytermében hangzik el – áll a dokumentumban.

Az énekegyüttes a győri és a zeneakadémiai koncerteken mutatja be American Songbook című nagylemezének dalait a győri zenekar közreműködésével. A soproni koncerten hagyományos a cappella műsort hallhat a közönség.

Az előterjesztés emlékeztet arra, hogy az 1968-ban alakult King’s Singers repertoárja rendkívül széles, felöleli a zenetörténet egészét, a klasszikus és a könnyűzene legszélesebb területeit.

Mintegy 2000 dalt adtak elő pályájuk során. Ugyanolyan természetességgel szólaltatnak meg középkori dallamokat, mint kortárs szerzők az együttesnek dedikált szerzeményeit, népdalokat, egzotikus népek dalait, pop és dzsessz számokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik