Belföld

Egymilliárdos sportcsarnok épül Mosonmagyaróváron

Az 1200 ülőhelyes sportcsarnokhoz a város önkormányzatának csak minimális összeggel kell hozzájárulnia.

Egy gimnázium udvarán épül fel a létesítmény, amelynek költségeiből 800 milliót a helyi társasági adóbevételből fedeznek, míg 240 milliós állami támogatás külön soron, nevesítve szerepel a 2014-es állami költségvetésben.

Az önkormányzatnak így a parkolók és az infrastruktúra kialakítására kell csak áldoznia, de a kiadás „vállalható mértékű Mosonmagyaróvár számára” – fogalmazott a Kisalföld napilapnak Nagy István polgármester.

A városvezető mindehhez hozzátette: a sportcsarnok építési engedélyét már kiadták, s majd annak jogerőre emelkedését követően indítják el a kivitelezés közbeszerzési eljárását. A tervek szerint jövő év elején, a fagyok elmúltával kezdődhet az építkezés és a szeptemberben induló sportszezonra már átadják a létesítményt.

A csarnok a kézilabda, a röplabda és a kosárlabda, illetve a futsal igényeit maradéktalanul kielégíti, kisebb pályákból pedig több is elhelyezhető benne.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik