Belföld

Nyolcvan feletti úszó is rajtkőre áll

Háromnapos, fedett pályás szenior úszóversenyt tartanak a héten Hódmezővásárhelyen.

Harminchárom csapat, több mint száz versenyzője indul a hétvégén a Gyarmati Dezső Sportuszodában a II. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokságon. Az előzetes rajtlista alapján hetvenöt, sőt nyolcvan feletti versenyző is rajthoz áll majd.

A vásárhelyiek három csapattal képviseltetik magukat a hazai rendezésű tornán. Ott lesznek a HSÚVC, a Hód Úszó SE, valamint a Vásárhelyi Ironmenek szeniorjai is. A bajnokság november 15-én pénteken, két órakor kezdődik és november 17-én vasárnap ér véget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik