Belföld

Ki fotózta le a Marson kutató robotot?

A Curiosity nevű kutató járműről megjelent néhány fotó az interneten, melyen a rover szerepel teljes életnagyságban, a hozzászólók rögtön lecsaptak a témára: ki fotózta le masinát, amint az a vörös bolygó felszínén parkol?

A NASA folyamatosan tájékoztatja az űrkutatás iránt fogékony embereket a közösségi oldalakon. Rendszerint fotókat is közzétesznek, elsősorban a Mars felszínéről, kőzeteiről, de felbukkant néhány „önarckép” is, ahol a rover önmagát kapta lencsevégre. A végeredmény megdöbbentő, ugyanis úgy tűnik, mintha valaki vagy valami más berendezés készítette volna a képet. Feltettük tehát a kérdést: hogyan tudja lefotózni magát a robot? Megmutatjuk!

A Kíváncsiság névre keresztelt felszíni űrszonda 2012 augusztusában érkezett szomszédos bolygónkra, a Marsra, s azóta jelentős felfedezéseket tett az űrkutatás és a földi élet kialakulása terén. Az önjáró járgány segítségével rengeteget tanult az emberiség, s természetesen mégjobban megismerhettük a vörös bolygó felszínét is. Meg kell említeni, hogy ehhez természetesen a Curiosity elődei, a Spirit és az Opportunity marsjárók is nagyban hozzájárultak.

(fotó: NASA)

Korábban olvashattak a Győr24-en arról, hogy manapság bárki tehet egy virtuális sétát a Mars felszínén. A Google Earth programja ugyanis nem csak a Föld adatbázisát, hanem két szomszédos égitestünk, a Holdat és a vörös bolygót is tartalmazza. Itt akár körpanorámás felvételeket is láthatunk a misztikus marsi tájról, néhol a roverek keréknyomai is felbukkannak. A látványos fotókért kattintson a fenti linkre!

(fotó: MTI)

Visszatérve a kérdésre, megtaláltuk a NASA videóját, melyben elárulják a trükköt. Eszerint a rover saját magáról készítette a fotót, így az ufóhívóket most el kell keserítenünk, nem földönkívüliek fotózták le gépet. A berendezés különleges optikája több fotót is készít különböző szögekből, s utólag ezekből rakják össze a végleges fotót, ezért tűnik úgy, mintha valaki mellette állva fényképezett volna.Az erről szóló rész a videónál 2 perc 46 másodpercnél kezdődik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik