Belföld

Sok házi őrizetes van szökésben

rogán antal (rogán antal)
rogán antal (rogán antal)

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerint tizenhat házi őrizetes van jelenleg szökésben.

Az ORFK közlése szerint jelenleg 334-en vannak házi őrizetben, közülük 105-en Budapesten.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteken bejelentette: a Fidesz várhatóan kezdeményezni fogja, hogy az Országgyűlés már hétfőn fogadja el azt a jogszabályt, amely megakadályozná, hogy az ároktői banda újabb tagja – aki jelenleg előzetes letartóztatásban van – kerüljön házi őrizetbe.

Rogán Antal sajtótájékoztatóján azt mondta: megdöbbenéssel értesült arról, november 22-én K. András, az ároktői banda egyik tagja házi őrizetbe kerül. A politikus szerint ez gyakorlatilag a férfi szabadlábra helyezésével egyenlő. A férfit az ügyészség nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberöléssel, valamint többrendbeli súlyos testi sértéssel vádolja – idézte fel.

A két férfi október 4-én szökött meg Ároktőről, majd október 9-én fogták el őket a svájci Oftringenben egy bérlakásban. A bíróság október 23-án helyezte ismét előzetes letartóztatásba őket. A per előző tárgyalásán a bíró közölte, hogy az ügy előzetes letartóztatásban lévő hatodrendű vádlottja november 22-én házi őrizetbe kerül. A per november 18-án folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik