Belföld

Dunaferr: 400 fős leépítést tervez a cégvezetés

dunaferr (dunaferr, )
dunaferr (dunaferr, )

A korábban bejelentett 1500-as számhoz képest ez jelentős változás.

Az ISD Dunaferr Zrt. vezetése megerősítette a hírt, hogy a korábban bejelentett 1500 fő helyett, 400 fős elbocsátást tervez.

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár elmondta: a kormány tudomásul vette, hogy a cég menedzsmentje az eladás helyett a társaság hosszú távú, stabil működtetésében érdekelt, és ennek megfelelően próbál más területeken segítséget nyújtani a cégnek és a munkavállalóknak. A kormány azon dolgozik, hogy ez a négyszáz ember a leépítés utolsó fázisa legyen és ne az első. Hozzátette: az érintetteknek minden lehetőséget meg kívánnak adni, hogy az elbocsátás “a lehető legkisebb veszteséggel járjon”.

Emlékeztetett rá, hogy a kormány és a menedzsment megállapodása értelmében a vásárlási szándékkal kapcsolatos érdemi tárgyalásokig nem folyt a létszámleépítésben érintettek nevesítése. Ez most megkezdődött, miután a tulajdonos képviselője ezt bejelentette a szakszervezeteknek – tette hozzá.

Az államtitkár az elbocsátandó dolgozókkal kapcsolatban megjegyezte: a munkaügyi szervezet és az állam képzésekkel, vállalkozási támogatásokkal és bértámogatásokkal segíti a munkavállalókat.

Czomba Sándor jelezte, hogy a kormány munkacsoportot hozott létre a munkáltatóval közösen, amely vizsgálja az energiaszektorban, a környezetvédelemben és egyéb területeken az együttműködés lehetőségeit. Olyan konstruktív megoldásokat keresnek, amelyek a cégcsoport létszámát ezen a szinten tarthatják és hosszú távú, stabil működést biztosítanak – mondta.

Fotó: MTI

Kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy az acélipar közvetlen támogatása nem lehetséges az Európai Unióban, de “eurokonform megoldásokra” volt már példa Szlovákiában, a kassai acélműnél.

Evgeny Tankhilevich cégvezető elmondta, hogy a tárgyalások “egy jobb jövő érdekében” folytatódtak. Megköszönte a kormánynak, hogy segít a jövőkép felépítésében. Megerősítette, hogy Dunaferr számára nem a tulajdonosi struktúra a legfontosabb kérdés, hanem a hatékonyabb, költségtakarékosabb működés.

Közölte: az elbocsátások nem “fűnyíróelvet követve” zajlanak. Hozzátette: a létszámleépítés a vonatkozó jogszabályok maximális betartása mellett folyik majd.

Kérdésre elmondta, hogy a teljes folyamatot figyelembe véve és a különböző előírásokat betartva, jövő januárnál előbb “nem kerülhetnek utcára” az első munkavállalók.

Mi történt eddig?

A cég augusztus 12-én jelentette be, hogy a korábbi tulajdonosi terveknek megfelelően rövidesen megkezdődik a létszámleépítés az ISD Dunaferr Zrt.-nél, a dolgozói létszámot 1500-zal csökkentik. A tulajdonosi döntés hátterében a vállalat tartós veszteségessége állt, amelynek egyik fő oka a versenytársakhoz viszonyítottan alacsony működési hatékonyság.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter augusztus 21-én levélben kezdeményezett tárgyalásokat a Dunaferr Zrt. tulajdonosaival a cég megvásárlásáról, miután a kormány az augusztus 19-i székesfehérvári kihelyezett ülésén arról döntött, vételi ajánlatot tesz a dunaújvárosi vasműre.

Oleg Mkrtchan, az ISD Korporáció vezérigazgatója, az ISD Dunaferr Zrt. igazgatóságának tagja Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek küldött válaszlevelében jelezte: a cég tulajdonosai készek azonnali hatállyal megkezdeni a konzultációs folyamatot a cég jövőjéről.

Augusztus 29-én Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár és Evgeny Tankhilevich cégvezető egyeztettek, majd szeptember 10-én az újabb tárgyalásokat követően bejelentették: néhány héten belül a jelenleginél magasabb szinten folytatódnak a kormány és az ISD Dunaferr Zrt. vezetése közötti tárgyalások, és addig az elbocsátandó munkavállalók nevesítését felfüggesztik.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter október 10-én, Budapesten tárgyalt a Dunaferr-cégcsoport jövőjéről Evgeny Potapovval, az orosz tulajdonban lévő ISD Korporáció képviselőjével, és arról tájékoztatta, hogy a kormány továbbra is kitart vételi szándéka mellett. Emellett jelezte, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a cégcsoportnál dolgozók munkahelye megmaradjon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik