Belföld

Felmentették Tátrai Miklóst

sukoro-per(210x140)(1).jpg (sukoró-ügy, tátrai miklós)
sukoro-per(210x140)(1).jpg (sukoró-ügy, tátrai miklós)

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezetőjét bűncselekmény hiányában jogerősen is felmentette a bíróság a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja alól.

A Győri Ítélőtábla helybenhagyta a Tatabányai Törvényszék tavaly júliusi, elsőfokú döntését, és mind Tátrai Miklóst, mind Mezei Lászlót, a Nemzeti Ménesbirtok Kft. volt ügyvezetőjét felmentette. A bíróság nem látta megalapozottnak a vádat, amely szerint gazdaságilag indokolatlan volt, a céget katasztrofális helyzetbe hozta az a 365 millió forintos szerződés, amelyben az MNV 2008-ban átvette a felszámolás alá került Bábolna Zrt. egyes tevékenységeit.

Az ügyészség szerint az átvétel jogalapja is hiányzott, az ítélőtábla viszont arra a következtetésre jutott, hogy a Bábolna Zrt. tevékenységének folytatása elszámolási viszonyt keletkeztetett a két cég között. Arra a vádbeli felvetésre, hogy az ügylet kárt okozott a kft.-nek, az ítélet úgy reagált, hogy “gyakorlatilag piaci alapon” szabták meg a kényszer-vagyonkezelés díjait, emellett a hűtlen kezelés tényállásának egyik elemét sem látta megvalósulni a bíróság.

Az ítélet utalt arra, hogy az állami támogatásra szoruló Nemzeti Ménesbirtok Kft.-nek sem gépe, sem embere nem volt az átvett feladatok ellátására, de a lépés megtételekor kényszerhelyzetben voltak a felek, hiszen ha nem kijelöléssel élnek, akkor pályáztatni kellett volna a feladatot, arra azonban nem volt idő a betakarítási munkálatok közelsége miatt.

A vádak alól felmentett egykori vezetők és védőik a tárgyaláson egyebek mellett azzal érveltek, valóban profilidegen volt a kft. számára a gabonaágazat, de sokkal nagyobb kárt okozott volna, ha nem vetetik át vele ezt a tevékenységet. Tátrai Miklós és Mezei László ellen a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség emelt vádat Budai Gyula akkori Magosz-szövetségi igazgató és Medgyasszay László kereszténydemokrata képviselő 2009. áprilisi feljelentése alapján.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik