Belföld

Orbán tockossal büntetett egy jobbikost

Orbán szól ma a t. Házhoz, már idebent, de nem minden papsajt. Valami szövődik két független között, Horthy szelleme a kupola alatt, devizahiteles csárdás csattog, neonnarancsot vet be a Fidesz. Percről percrézzük.

16.17 Spét, slussz

A miniszterelnök beletúr hajába, majd távozik az ülésteremből. A képviselők zöme némi spéttel kopírozza őt.

Itt a vége.

 

16.13 Tockossal büntetett Orbán

Kiderült. Külpolitikai kérdésben igyekezett sarokba terelni Orbánt a jobbikos Szávay, de verbális viszontockos lett a vége.

A harcias radikális azt erőltette: most, hogy Ukrajnával társulási szerződésre készülünk, s hogy Szerbia uniós csatlakozása napirendre került, igazán kicsikarhatnánk bizonyos extrakedvezményeket a jelzett két országban élő magyarjaink számára.

Fotók: Kummer János

Mire Orbán elmondta: Ukrajnával kapcsolatban egyelőre ott tartunk, hogy “hívjuk” magunkhoz, feltételeket támasztani ráérünk, ha Kijev “belépet a most kitárt ajtón. Ami pedig Szerbiát illeti, örüljünk annak, hogy odaát megalakult a Magyar Nemzeti Tanács, s próbáljuk tartalommal tölteni ezt az új keretet.

Szávay erre megismételte kérdését, Orbán pedig megismételte válaszát, s hozzátette: “Azt kérem, helyezze igényeit reális alapokra.”

 

15.59 Kicsit fújhat Orbán

Fújhat, mert most két azonnali megválaszolása a vidékminisztert helyettesítő Budai Gyulára vár, de aztán támadásba lendülhet a jobbikos Szávay István, aki a rejtélyes “Miniszterelnök Úr, valljon színt!” címmel rukkol elő.

Kíváncsian várjuk, hová lyukad ki a radikális kolorista.

 

15.52 Orbán az ügyészségre zavarta Schiffert

Schiffer Andrással csattan eztán Orbán. Az LMP vezetője azt veti a miniszterelnök szemére, hogy a kabinet mélyen hallgat a 2010-es Strabag-botrányról. (Mint emlékezetes, a magyarországi közbeszerzések terén minden kormány alatt virulens osztrák építőipari céggel kapcsolatban felvetődött: magyar pártokat, pártalapítványokat támogatott jelentős összeggel.)

Válaszában Orbán a legfőbb ügyészséghez küldi Schiffert, mondván, „a kormány nem nyomozóhatóság”. A miniszterelnök szerint amúgy is az a lényeg, hogy a kétharmad érájában kedvezően módosult a közbeszerzési nyertesek körében a hazai-külföldi arány.

 

15.39 Orbán Viktor kérjen bocsánatot

“Tudja, miért a Jobbik a legnépszerűbb párt a fiatalok körében?” Ez Dúró Dóra kérdése, aki egy rövid eszmefuttatás végén felszólítja Orbánt, kérjen bocsánatot a szerinte a kormányfő által megsértett jobbikos szavazóktól.

Előzmény: Orbán egy rendezvényen kvázi leszélsőjobbozta a Jobbikot és szavazóit.

Válaszként Orbán javasolja a Jobbik szimpatizánsainak, szavazzanak inkább egy mérsékelt jobbos pártra.

Dúró azt mondja, a Jobbik szavazói nem antiszemiták, nem rasszisták. Orbán meg azt mondja, szerinte se azok, így aztán nyugodtan voksolhatnak a Fideszre.

 

15.32 Mappával tisztelgett Orbán

Újra itt van! Balog emberi minszter valászol Hiller képviselőnek az egész napos iskola gyakorlatát firtató azonnalijára, amikor a terembe lép a miniszterelnök. Körülnéz, fejét csóválja, tán kevesli a létszámot, majd a kezében tartott mappával tiszteleg néhány reá köszönő társának. Leül. Rögvest kérdést kap Dúró Dórától.

 

14.52 Nem minden papsajt

Az interpellációk sorában az LMP-s Osztolykán Ágnes kérdezte a miniszterelnököt arról, hogy “Mit tervez a kormány a tankönyvkiadással?”

Na de nem minden papsajt, ugyanis Orbán nincs a teremben (várnunk kell rá az azonnali kérdésekig), így Hoffmann Rózsától hallanánk a választ, ha nem zajonganának annyira ezek a bitang honnők és honatyák, hogy csak minden harmadik szó ér föl hozzánk a karzatra. Sebaj, hallik majd itt a bögöly, de még a muslinca zümmögése is, ha belép a főnök.

Osztolykán természetesen nem fogadta el a választ, amit a Ház, nem különben természetesen elfogadott.

 

14.35 Neonnarancs izgat

Az LMP-sek legelsőbbikén úrrá lett a kilométerhiány: a kormánypárti frakcióhoz sétált, majd hosszan társalgott Répássy igazságügyi államtitkárral. A háttérből egy neonnarancs pulóver izgatja tikkelésig a fotósok szemidegeit.

Közben interpellációk hangzanak el, elébb a „Takarékszövetkezetek lenyúlásáról” (Tukacs I., MSZP), majd az „Amíg a Kormány látszatintézkedésekkel próbálkozik…” (Magyar Zoltán, Jobbik) címmel.

 

14.18 Miről nem beszél Rogán?

A napirendről szavaz a t. Ház, így van időnk leírni, miről nem beszélt Rogán Antal a felszólalásában.

A frakcióvezető a patkóban kerülte a Horthy-témát, annak ellenére, hogy a hétvégén, valamint hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján is kifejtette: belvárosi polgármesterként mindig is következetes volt abban, hogy közterületen tilos a kormányzót kőbe vésni – csakhogy ezt a Horthy-szobrot magánterületen helyezték el, ami Rogán szerint provokáció.

 

14.09 Devizahiteles csárdás

Vágó képviselő devizahiteles csárdásnak minősíti a kormány e téren véghezvitt lépéseit (“egyet erre, egyet arra”), mire a kétharmad megszavazza a házszsabálytól való eltérés: holnap módosulhat a passzus.

 

14.01 Rogán fejest ugrott a devizahitelekbe

Rogán Antal sürgősséggel tárgyalná a devizahitelesek ügyét: még ma napirendre venné, holnap pedig szavazna arról, hogy a Ház április végéig hosszabbítsa meg a kilakoltatási moratóriumot, valamint törölje el az árfolyamgát alá belépés összes korlátját.

A frakcióvezető számítása szerint ezzel további százötvenezer család előtt nyílna meg a lehetőség a “védőernyőhöz”.

Rogán felszólította a bíróságokat, hogy mihamarabb hozzanak jogerős ítéleteket a devizahitelesek és a bankok pereiben, továbbá kéri, a bíróságok “alakítsanak ki jogegységi gyakorlatot” ezekben az ügyekben. A frakcióvezető emlékeztetett arra, hogy több, egyelőre első fokú ítélet is kimondja: a pénzintézetek ügyfeleiket nem tájékoztatták teljes körűen a devizahitelek kockázatairól.

 

13.43 Gyöngyösi közbeszól

Az omnipotens Rétvári államtitkár azt rója fel Steinernek, hogy a szocialisták rendre igaztalanul összemossák a mérsékelt jobboldalt a radikálisokkal, az antiszemitákkal. Megy az „egyrészt-másrészt”: Horthy egyrészt tényleg az ország kormányzója volt a zsidótörvények és a deportálások idején, viszont valóban ezreket mentett meg a halálvonatoktól.

Elhangzik egy oldalvágás a Jobbik felé, miközben a komplett Jobbik-frakció a fejét csóválja. Majd  a radjobbos Gyöngyösi Márton (ki ugye a “listázásról” híresült el) azt mondja: „Visszautasítom, hogy a Jobbik antiszemita párt.”

 

13.32 Steiner kiakadt

A szocialista Steiner Pál a hétvégi Horthy-mellszobor ellen tiltakozik, “ízléstelen, sunyi provokációnak” minősítve az objectet, s felelőssé téve érte Rogán Antal belvárosi polgármestert is. Steiner is történelemi olvasmányaiból idéz, Horthyt ekézi, mi pedig ajánljuk e tárgyban írott Nagytotálunkat.

 

13.23 Szabó Tímea kóstolgatja Baloghot

Míg az LMP-s Vágó Gábor oligarcházik, volt párttársa, Szabó Tímea komondoros Balogh-gal kokettál, piros blúzban, hevesen gesztikulálva.

Kockáztat

A képviselőasszony fb-oldalán közben ezt látjuk: “Most olvasom, hogy Balogh “átesett a komondoron” József áprilisban a korlátba verte élettársa fejét és ököllel az arcát ütötte, aki ennek következtében darabos orrcsonttörést, többszörös járomcsont-törést és más sérüléseket szenvedett. Balogh már nem kente a komondorra, beismerő vallomást tett, most folyik a nyomozás.

Az ember szóhoz sem jut. A PM már a komondoros eset után közvetlenül követelte Balogh lemondását. Az ilyen embernek nem csak a Fidesz frakcióban, de a közéletben sincs helye! Ha a mai ülésen bent lesz Balogh, személyesen fogok odamenni hozzá és felszólítani a lemondásra.
Osszátok meg, ha az ilyen embernek szerintetek is börtönben, és nem a parlamentben van a helye!”

 

13.16 Biszkuzunk

A jobbikos Murányi biszkuzik napirend előttiben, felhánytorgatva, hogy míg az ő ötvenhatos harcostársai közül többen is a 301-es parcellában nyugszanak, Kádár volt belügyminisztere a rózsadombi jó levegőt élvezheti kiemelt nyugdíjjal. Válaszul Rétvári államtitkár tart rapid töriórát.

 

13.08 Félperces egyperces

Félpercnyi egyperces felállással emlékezik az Országgyűlés az ötvenhatos forradalom leverésére.

 

13.04 A PM-esek ultit buktak

A PM-esek megpróbáltak akciózni, ha nem is akkorát, mint egy komondor: táblákat raktak ki a miniszteri székek elé, melyben képviselői jövedelmeket firtatnak. A tacepaók kérészéletűnek bizonyultak, ugyanis a teremszolgák begyűjtötték őket, mint bukott ulti után a kártyalapokat.

Fotók: Kummer János

 

13.00 Erős kezdés

Mint iménti cikkünkből is kiderül: Korlátba verte párja fejét a vak komondoros. Értsd, Balogh József ex-fideszes képviselő bevallotta, hogy nem a família vak komondorában esett el felesége, Terike, hanem bizony a honatya ütlegelte félholtra az asszonyt.

Vajon tudja ezt ma überelni bárki is a t. Házban?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik