Belföld

Felavatták Kenéz Imre emléktábláját

Az Apátfalván tavaly október 11-én elhunyt motoros járőr, Kenéz Imre emléktábláját a hősi halottak tiszteletére rendezett ünnepségen avatták fel a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon.

Kenéz Imre 1977-ben született Szegeden, tanulmányai elvégzése után 1998-ban kezdte meg hivatásos szolgálatát Kecskeméten járőrként. Szakmai munkája alapján 1999-ben került a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság állományába.

2008-ban nevezték ki ellenőrző motoros járőrvezetővé. Szolgálati ideje alatt kétszer léptették elő soron kívül és háromszor kapott elismerést. Parancsnokai, munkatársai, bajtársai elismeréssel nyilatkoztak munkájáról.

A vád szerint a korábban többször – más bűncselekmények mellett hivatalos személy elleni erőszak és fegyveres rablás miatt – büntetett Thomas Robert B. intézkedés közben gázolta el Kenéz Imre rendőrmotorost a 43-as út apátfalvi belterületi szakaszán 2012. október 11-én. A rendőr törzszászlós kórházba szállítás közben elhunyt. Pintér Sándor belügyminiszter hősi halottá nyilvánította a járőrt, és posztumusz hadnaggyá nevezte ki.

A 35 esztendős osztrák férfi ellen a Központi Nyomozó Főügyészség Szegedi Regionális Osztálya hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntette, intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére, felfegyverkezve, folytatólagosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat. Pere október 22-én kezdődött a Szegedi Törvényszéken, amely jelenleg is tart.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik