Belföld

Végső búcsú Für Lajostól

für lajos ()
für lajos ()

Eltemették Für Lajos volt honvédelmi minisztert csütörtökön, a reformáció ünnepén - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel. Für Lajost a Vas megyei Egyházasrádócon helyezték végső nyugalomra szülei mellett.

A volt honvédelmi miniszter október 22-én halt meg 82 évesen. A Magyar Demokrata Fórum (MDF) alapító tagja volt, 1990-1994 között az Antall-, majd a Boross-kormányban töltötte be a honvédelmi miniszteri posztot.

Für Lajos történelem szakon végzett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen és az ötvenes évek közepén tartalékos alhadnagy volt. 56-ban közreműködött a debreceni forradalmi követelések megfogalmazásában és ő nyújtotta át őket a kormánynak. Ezért, a forradalom leverését követően a szovjetek internálták, majd lefokozták és elküldték a tanársegédi állásából is.

1985-ben résztvevője az ellenzéki csoportosulások első monori találkozójának, részt vett a 87-es lakitelki találkozón és az MDF alapító tagja volt. 1989-ben őt jelölte pártja államfőnek, végül honvédelmi miniszter lett Antall József kormányában és a Boross-kormányban is. 1998-ig volt országgyűlési képviselő.

2007-re távol került az antalli MDF-től, ugyanis a Magyar Gárda megalapításánál tevékenykedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik