Belföld

Ákos 12 millióért komponált a közrádióknak

akos(960x640)(2).jpg (ákos)
akos(960x640)(2).jpg (ákos)

A zenész ebből a pénzből a hét közrádió zenei arculatát tervezte újjá, amihez 220 darab rádiószignált készített el.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) küldte el az atlatszo.hu-nak a közte és Kovács Ákos cége között létrejött szerződést, amiből kiderül, hogy egy szignál nagyjából ötvenezer forintból készült el Ákos stúdiójában.

A portál szerint ez az ár korrektnek tűnik, az azonban nem, hogy az MTVA verseny nélkül kérte fel a zenészt a Kossuth, a Petőfi és a Bartók Rádió, valamint az MR4, az MR6 és az MR7 rádiók arculati elemeinek megtervezésére, zenei hangszerelésére, majd azok felvételére. A munkára kapott 12 millió forintból Ákosnak kellett fizetnie a produkciók közreműködőit, valamint a közmédia megkapta a jogdíjfizetés nélküli örökös használat jogát is Ákostól.

Perre kellett menni a szerződésért

Ákos cégével 2013 márciusában szerződött le az MTVA, az Átlátszó pedig közérdekű adatigényléssel fordult az Alaphoz, amiben kérték a szerződés nyilvánosságra hozatalát. Miután ezt az MTVA megtagadta, a portál bírósághoz fordult, ahol kötelezték az MTVA-t a szerződés kiadására. A per előtt az Átlátszó hiába kereste a zenészt, hogy küldje el nekik a dokumentumokat, mondván Ákos nemcsak ismert zenész, hanem a közélet fontos szereplője is.

220 vagy 320 szignál?

Az eredeti tervekben azonban nem 220, hanem 320 szignál szerepelt, így az Átlátszó szerint nem tudni, hogy a most nyilvánosságra került dokumentumokban megváltoztatták a darabszámot, esetleg valaki rosszul emlékszik vagy Ákos száz darab szignált odaajándékozott a közmédiának.

A teljes szerződést ezen a linken lehet elolvasni.

Hány szignálnyit keres egy átlagmagyar

Ákos (220 szignállal számolva) 54500 forintot kapott egy prüntyögésért.

Tavaly a havi nettó átlagkereset 142 500 forint volt Magyarországon.

Mennyi az annyi?

A helyes megfejtők között “Ákos, én így is szeretlek!” feliratú pólókat sorsol ki maga Ákos, de lehet nyerni szignál-DVD-t is.

A Nagy Szocialista Szignál

A városi legenda úgy tartja, a jellegzetes MÁV-szignált Petrovics Emil zeneszerző komponálta, és minden megszólalása után 1 forinttal lett gazdagabb – de ebből semmi sem igaz.

Az igazi szerző Székely Tamás, aki harmincadmagával – köztük sok hírneves zeneszerzővel, tán épp magával Petroviccsal is – együtt adta be pályázatát a MÁV-hoz, és meglepetésre nyert. A győzelem 3000 forintot hozott a konyhára, és 5000-ért jutott hozzá a vasútvállalat az örökös joghoz is – az akkori bruttó havi átlagkereset 2451 forint volt a KSH szerint, tehát az átlagbér 3,2-szerese járt ezért az örökbecsű szerzeményért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik